Tényleg egyetlen közönségfilm bemutatójának elhalasztásán áll vagy bukik a mozik megmaradása? A szakemberek szerint az új James Bond-film, a No time to die (Nincs idő meghalni) epizódján sok múlhat.

James Bond, a mozik megváltója

A koronavírus-járvány következtében elmaradó forgalomcsökkenés miatt a Cineworld – a Regal Cinemas mellett – úgy döntött, hogy ideiglenesen bezárja a mozijait.  A várva várt közönségfilmek premierjeinek elhalasztása is nehéz helyzetbe hozta a karantén után kinyitott mozik üzemeltetőit. A The Guardian a filmipar háttérszakmáiban dolgozó szakértők segítségével járta körbe a kérdést: hogyan alakul a filmipar, a mozi jövője a járvány első hulláma után?
Mozi Koronavirus
Csak Nézünk, Mint A Moziba / Fotó: Anadolu Agency / Getty Images
Abban több szakember is egyetértett, hogy a filmforgalmazás már a járvány előtt is gondokkal küzdött. A Covid-19 csak olaj volt a tűzre. A streamingszolgáltatók megjelenése, a technológiai fejlődés, a kulturális és ízlésbeli átalakulás már régóta szorongatta a szektort. Steven Gaydos, a Variety tartalomért felelős elnökhelyettese elmondta, hogy a Marvel, a Csillagok háborúja, a Pixar, a fantasy és a családi animációs filmek, azaz a kasszasikerek tartják még életben a filmipart és a mozikat. A középkategóriás filmek a stúdiók bevételének nagyon kis részét teszik csak ki. A koronavírus-járvány óta sokkal kevesebb a néző, ezért a filmek forgalmazói halogatják a bemutatókat. Szerinte lényegtelen, hogy a szektor döntéshozói milyen intézkedéseket hoznak, a történetet a Covid írja, amíg nem készül el a vakcina.

Tom Cruise és stábja Rómában folytatja a Mission Impossible 7. részét

A Mission: Impossible-franchise a legnagyobb hollywoodi kasszasikerek közé tartozik, a 2018-ban bemutatott Mission: Impossible – Utóhatás című rész globális bevétele meghaladta a 791 millió dollárt (245 milliárd forintot). A filmben az a Vanessa Kirby is játszik majd, aki az idei velencei filmfesztiválon Mundruczó Kornél Pieces of a Woman filmjében nyújtott alakításáért a legjobb színésznőnek járó díjat vehette át.
Kate Muir filmkritikus azt vette észre, hogy egyre több ember vásárol otthonra filmkivetítőt, majd véleményüket a közösségi oldalakon osztják meg egymással.
Tapasztalta, hogy ha valamilyen eseményt szerveznek a moziba a film levetítésén túl – a film témájával kapcsolatban a közönségnek van lehetősége szakértőktől kérdezni, vitázni – a közösségi élmény ígérete megtölti a termeket. A közönség online vagy jelenléti bevonását több üzemeltető is megemlítette, mint valóban működő és innovatív lehetőség.
Charles McDonald publicista kiemelte, hogy a Warner Bros. megtehette, hogy bemutatja a Tenetet, annak ellenére, hogy tudták, nem fogja hozni a korábban remélt extra profitot. Noha mások úgy vélték, hogy épp a Tenet húzhatja ki a filmstúdiót a járvány okozta bajból. Paul Dergarabedian iparági elemző türelemre intett, mint mondta, eltart még egy ideig, amíg az ágazat talpra áll. A Universal viszont nem engedhette meg magának, ezért elhalasztották a legújabb James Bond-franchise bemutatóját 2021. április elejére. Ha az időpontot ismét módosítják, az a mozik Armageddonját fogja jelenteni, fogalmazott McDonald.

„Hibrid modell”, extra élmény a közönségnek és független filmek

Delphine Lievens mozik bevételeinek elemzésével foglalkozik. Úgy gondolja, a nézőszám elmaradása mellett olyan kisebb volumenű trendek erősödtek fel a járvány után, amelyekre nem számítottak. Sikerfilmek hiányában a közönség olyan független filmekre is beült, amelyek egyébként nem tudnak labdába rúgni nagynevű stúdiók produkciói mellett. A szakértő ezt a tendenciát mindenképpen reménytelinek tartja. Mia Bays, egy filmes nonprofit cég vezetője szerint nagyon sok lehetőség van még abban, hogy szélesebb közönséget bevonzzanak a független filmekre. Ebben a médiában dolgozó kritikusok is partnerek lehetnek.
Lievens úgy látja, hogy most azokban az országokban, ahol működik önálló filmgyártás, kevesebb bevételtől esnek el a pénztáraknál. Németországban vagy Spanyolországban nem csak a hollywoodi bemutatóktól függ, mit tűznek műsorra. Szintén probléma, hogy a filmes szakma arra számít, hogy 2021-ben eltűnik a koronavírus. Minden elhalasztott bemutatót jövőre tűztek programba. Így lehet, hogy 2021-ben egy-egy közönségfilm csak egy hétig, a következő másik nagy dobás bemutatójáig fog „élni”. A szakértő ugyanakkor óvatos optimistának mondja magát a mozik jövőjével kapcsolatosan. Előrejelzése szerint novemberben jön el a mélypont, viszont, ha a tanulságokat felismeri a szektor, akkor az a jövőben a javára válhat.

Meghalt Sumner Redstone médiamágnás, a mozi megmentője

A Bostonban született Sumner Redstone az édesapjától örökölt családi vállalkozásból, egy autósmozikat üzemeltető cégből indulva építette ki a többmilliárd dollárt érő mozi- és médiabirodalmát. Olyan cégek élén állt, mint a Viacom, a Paramount Pictures, a CBS vagy az MTV. Vakmerő és félelmetes üzleti szemléletmódja miatt gyakran került összetűzésbe a filmszakma kiemelkedő szakembereivel és családtagjaival is, írja a .
Jake Garriock disztribúciós vezető egy mozikat üzemeltető cégnél, a Curzonnál. Mivel a mozihálózat mellett már korábban kiépítettek egy saját platformot, amelyen streamingelve is meg lehet tekinteni a filmeket, őket kevésbé sújtotta a leállás és az újranyitás. Kevésbé függnek a közönségsikerek bemutatóitól is. Véleménye szerint a filmstúdiók, a forgalmazók és az üzemeltetők számára is a legfontosabb a kiszámíthatóság lenne, hogy a bemutatók kampányát tudják tervezni, de ez vakcina nélkül reménytelen. Párizsban utcai vetítéseket tartottak a karantén alatt, és a koreaiaktól is lehet tanulni: volt pár jó ötletük, hogyan lehet visszacsalogatni az embereket a mozikba. Sőt, friss hír, hogy a Pixar új filmje, a Lelki ismeretek a sokadik halasztás után a mozik helyett a Disney Pluson debütál, ráadásul extra költség nélkül. Azt viszont elképzelhetetlen, hogy a James Bond: Nincs idő meghalni hasonlóképp jelenjen meg.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet