Jamie Foxx Budapesten: egy WC-ben készített humoros videót
De amíg új filmjét forgatja, addig megjelent egy másik alkotása Amerikában.

Független magazin — 2016 óta
Rovat
A rovat legfrissebb cikkei a Contextuson.
De amíg új filmjét forgatja, addig megjelent egy másik alkotása Amerikában.

Január 16-án este nem más lép fel a budapesti Akvárium Klub kishalljának színpadán, mint a 2000-es évek sztárja, a Crazy Town. A Los Angeles-i zenekar már második alkalommal érkezik Budapestre, hogy egy igazi amerikai stílusú rap-rock bulit csapjanak a rajongóiknak. Az együttesről tudni érdemes, hogy 1995-ben alapította Bret Mazur énekes, és Seth Binzer rapper. Sikerük…

A cég operatív működéséért továbbra is az alapító Gerendai Károly és a Sziget többi tulajdonosa felel majd.

A Variety évről évre listát készít azokról a filmesekről, akikre érdemes odafigyelni, legyen szó rendezőkről, színészekről vagy producerekről. Most a 10 legtehetségesebb európai filmes közé válogattak be egy magyar színésznőt. EGYASSZONY című monodráma a Jurányi Házban, Péterfy-Novák Éva regénye alapján. Előadja: Tenki Réka. A 30 éves Tenki Réka eddig főként a színházból lehetett ismerős: 2008…
A European Festival Awards keretében adták át az idei év életműdíját is, amit a Sziget idén nyáron tragikus autóbalesetben elhunyt munkatársa, Dan Panaitescu kapott.

Az alsóörsi fesztivál június 7-től 11-ig tart, az Alphaville koncertjét június 9-re tervezik.

Ezzel a Zsivány Egyes minden idők második legsikeresebb Star Wars-filmje lett.
A karmester a francia kultúra és zeneművészet terjesztéséért veheti át.
A Rossz versek Berkes Julia producer vezetésével a Mundruczó Kornél és Petrányi Viktoria által alapított Proton Cinema gyártásában készül.
