Kamaszként áldozatsegítő hálózatot épített ki saját ötlete alapján Krysia Paszko
Lengyelországban néhány héttel az első járványügyi intézkedések elrendelése után, 2020 áprilisában a középiskolás, 17 éves Krysia Paszko látta a tévében, hogy a járvány miatt Európában mennyivel több családon belüli erőszakot követnek el.
A WHO felmérése szerint akár 60%-kal is nőtt az esetszám 2019-hez képest.
A legnagyobb lengyel nőjogi szervezet, a Centrum Praw Kobiet (CPK) szerint 2020 márciusában 50%-kal többször hívták családon belüli erőszak áldozatai a segélyvonalakat. A riportban az is elhangzott, hogy Franciaországban a „maszk 19” kódszó bemondásával gyógyszertárakban kérhetnek segítséget az érintettek. Ennek kapcsán született meg Paszko ötlete: egy grafikus barátjával összehoztak egy Facebook-oldalt, amely úgy kommunikál, mintha egy természetes kozmetikumokat gyártó cég lenne. Ezután a személyes közösségi oldalán közzétette az alábbi bejegyzést.
Ha egy lakásba kényszerültél egy mérgező vagy bántalmazó személlyel, jelentkezz! Ha a natúrkozmetikumokról érdeklődsz tőlünk, akkor felvesszük veled a kapcsolatot. Ha csak annyit írsz, „STOP”, a nevedben kihívjuk a rendőrséget.
Majd feltette a kozmetikai cég Facebook-oldalára is.
Ezután rengetegen megosztották az oldalt, jelenleg több mint húszezer követőjük van. A beözönlő segélykiáltások miatt néhány nap múlva Paszko kénytelen volt felvenni a kapcsolatot a CPK-val, hogy segítsenek. Azóta pszichológusok, jogászok és a CPK önkéntesei, köztük Paszko támogatják az áldozatokat.
Az oldal annyira valóságosnak tűnik, hogy a kiposztolt kozmetikumokról is kapnak kérdéseket olyanoktól, akik nincsenek tisztában azzal, hogy az csupán fedőtevékenység. Ezért fejlesztettek egy programot, amely képes megkülönböztetni a sürgős segítségkéréseket a termékek iránt érdeklődő üzenetektől, és a fontos üzeneteket segítő szakemberek felé továbbítják.
Paszko kódolt kérdések segítségével beszélget azon nőkkel, akiknél fennáll a veszélye, hogy partnerük lehallgatja telefonbeszélgetésüket vagy elolvassa az üzeneteiket. Tapasztalatai alapján elkészített egy 15 oldalas útmutatót, amely tartalmazza a kódolt szövegek jelentését. Ezt egyébként a szakemberek is használják, akik részletesen kifaggatják az segítségkérőt „bőrproblémáiról”, mint mikor és hogyan kezdődött, illetve rajta kívül a többi családtag is tapasztalt-e hasonló „panaszokat”.
A lengyel nők jogait több szinten is leépítette a kormány a járvány alatt
Egy esetben akkor kereste meg üzenetben egy nő Paszkót, amikor éppen a gyerekét fürdette. A járvány alatt férje sokkal durvább lett, és anyagilag is teljes mértékben tőle függött, így nem volt hova mennie. Paszko azt tanácsolta neki, hogy pakolja össze a legszükségesebb holmijaikat, és napközben, amikor a férfi dolgozik, a CPK küld értük egy taxit, amivel elmehetnek egy varsói védett lakásba. A CPK titkos, védett lakásai egy szerény társasház egyik emeletén találhatóak a lengyel fővárosban, ahol húsz asszonyt és gyermekeiket tudnak egyszerre elszállásolni, írja a The Guardian.
Már a járvány előtt is jelentős számban követtek el családon belüli erőszakot Lengyelországban, de a mértékét az ultrakonzervatív Jog és Igazságosság Párt (PiS) mindig alábecsülte.
Tavaly azonban kiszivárgott egy, még 2019-ben a kormány megbízásából készült jelentés, amelyből kiderült, a lengyel nők 63%-a szenved el családon belüli erőszakot élete folyamán. A felmérés másik tanulsága szerint az elkövetőkben az a közös, hogy meg vannak győződve arról, nem vonják felelősségre és büntetik meg őket tetteikért.
Az előző hónapban a lengyel igazságügyi miniszter, Zbigniew Ziobro kezdeményezte Lengyelország kilépését az Európa Tanács Isztambuli egyezményéből – amelyből nemrég éppen Törökország lépett ki –, a nők elleni erőszakkal szembeni fellépést szabályzó nemzetközi megállapodásból. Mateusz Morawiecki miniszterelnök szerint az egyezmény genderideológiája veszélyezteti a „hagyományos családi értékeket”.
A lengyel nők jogait nem csak az Isztambuli egyezményből való kilépés, hanem az abortusz-törvény is erősen rombolja, hiába szólalt fel ellene számos külföldi, ismert nőjogi aktivista. A kormány a járvány ürügyén pedig további intézkedésekkel építette le a lengyel nők védelmét biztosító jogszabályokat.
Ellentmondásosan hangozhat, de optimizmusra ad okot, hogy az áldozatok kaphatnak segítséget ahelyett, hogy évekig benne maradnak a bántalmazó kapcsolatban
– mondta Paszko, aki elismerte, nagy felelősséggel jár, hogy kamaszként elindította az oldalt, de örül, hogy van eredménye a munkájának. Tavaly tavaly óta több mint ötszáz nő kapott segítséget Paszko oldalán keresztül Monika Perdjon, a CPK aktivistája szerint.
Tiwa Savage: A nigériai popsztár, aki a karrierje után az erőszak ellen küzd
Könyvelőként világsztároknak vokálozott, de végig arra várt, hogy kiléphessen a rivaldafénybe. Azt vallja, hírességként, közszereplőként társadalmi ügyekben hallatnia kell a hangját.