A fekvenyomó pad és a közvetítés
– Szevasztok, magyarok, itt vagyunk élőben a legújabb adófizetői luxuspanama helyszínén! – kiáltotta a telefon kamerájába Magyar Péter, miközben lendületesen megkerülte a falat. – Nézzétek ezt a padlófűtést! Miközben a magyar kórházakban a fertőtlenítőért könyörögnek, itt svédpadló-utánzatú biztonsági burkolatot kaptak a fegyelmi zárkák! És ki van már itt korán reggel? Természetesen a volt miniszterelnök, aki már a kamrát keresi a lopott közpénznek!
– Péter, kapcsold ki a telefont, ez zárt körű bejárás – intett ingerülten Forthofer Ágnes, de a szelfibot már az orra előtt forgott.
– Dehogy kapcsolom, Ágnes, ez a teljes átláthatóság korszaka! – hadarta a miniszterelnök, majd azonnal a sarokzárka felé sandított. – Bár tegyük hozzá, a délkeleti tájolás nem rossz. Ha ide beteszünk egy normális íróasztalt meg két monitort, a reggeli élő bejelentkezésekhez tökéletesek a fényviszonyok. A sarokablak pedig közvetlenül az udvarra néz, remek háttér.
A szomszédos fitneszblokk felől ebben a pillanatban dühös csattanás rázta meg a falakat. Orbán Áron vörös fejjel rontott ki a súlyzós teremből, nyomában két megszeppent, fegyveres büntetés-végrehajtási tiszttel.
– Ki volt az a kretén mérnök, aki ezt a szart átvette? – ordította Áron, miközben az ujjait tördelte. – Harmincöt fokra van hegesztve a ferdepad! Harmincötre! Negyvenöt fok alatt nem kapja el a felső mellizom alsó rostjait, ti szerencsétlenek! Hát hogyan kelljen itt fekvenyomni, ha az ember formában akar maradni a tárgyalásokig?
– Áron, halkabban, nem vagyunk a bicskei bányában – vetette oda csendesen Viktor, de a tekintete máris a folyosói hűtővitrinre vándorolt.
Forthofer ekkor döbbenten vette észre, hogy az elégedetlenkedők zsebéből sorra kerülnek elő a laminált, öntapadós aranytáblák, és a férfiak csendben elkezdték felmatricázni a kilincseket a saját nevükkel.
