Sötét képernyők és a mágneszár
A zár halk, elektromos kattanással reteszelt. A helyiségben pillanatok alatt néma, sűrű csend támadt, amelyet csak az automata szellőző távoli zúgása tört meg.
– Ágnes, nyissa ki – szólt hátra Orbán Viktor a válla felett, miközben még mindig a hűtőajtót vizsgálgatta.
– Nem tudom kinyitni, elnök úr – hallatszott odakintről, a vastag golyóálló üvegen keresztül Forthofer Ágnes tompa, pánikba hajló hangja. Két kézzel verte az ablakot. – A mesterkártya a táskámban van, de a leolvasó letiltott, mert a vendégkártyákkal bent maradtak a zsilipérzékelőn belül!
Magyar Péter azonnal felkapta a szelfibotot, hogy ránézzen a telefonjára, de a képernyő sarkában lévő jelszint-jelző abban a pillanatban nullára ugrott.
– Nincs térerő – suttogta hitetlenkedve, majd vadul rázni kezdte a készüléket. – Megszakadt az élő adás. Háromszázezer nézőnél szakadt meg! Ezt direkt csináltátok! Ez egy előre megtervezett Fidesz-akció a független tájékoztatás elvágására!
– Mit képzelsz, te szerencsétlen? – fordult meg vörösödő fejjel Orbán Viktor. – Én záratom be magamat egy olyan szobába, ahol még egy normális hokedli sincs? Te hoztad ide a stábodat! Te akartad megmutatni a kamerának, hogy milyen szép tiszta a csempe, miközben fogalmad sincs a tárolási kapacitásokról!
– Nyugi van mindkettőtöknek, mert szétkapom a berendezést! – lépett közéjük Áron, miközben a homlokáról csepegett az izzadság. – Ha itt nincs oxigén a hipertrófiához, húsz perc múlva katabolikus állapotba kerül a szervezetem! Hol a vészhívó?
Orbán Viktor és Magyar Péter egyszerre vetődött a falba süllyesztett piros segélyhívó gomb felé, de Áron két kinyújtott karral, brutális feszítéssel azonnal elállta az utat a fémgomb előtt.
