Halkérdés és atomhűtés
– Na, ide figyeljen, miniszterelnök úr – lépett a bot mellé az idős horgász, és a kihúzott mérőszalagot Magyar gumicsizmájának szárához illesztette.
– Mit csinál pontosan, uram? – kérdezte a kormányfő, miközben a tekintetével a telefon lencséjét kereste.
– Ellenőrzöm a hatvanegy centit. Mert reggel még a térdemig ért a víz, de mióta maga ideállt a stábbal meg azzal a szép kék inggel, azóta három centit apadt.
– Az apadás regionális csapadékhiány, nem politikai tényező.
– De a kő, amit az apám bányájából hoztak, az viszont politikai – nézett rá az öreg ravasz mosollyal, miközben a kavicsok közt megbillent a mérőszalag.
A telefon kijelzőjén a nézettségi számláló hirtelen átlépte az ötvenezret, ahogy a közvetítés nézői ráeszméltek az abszurd jelenetre: a zátony peremén billegő miniszterelnök és a mérőszalagos pecás közös vitájára a Duna fenekén.
– Zoli, kapcsold le – mormolta Magyar a foga között.
– Nem lehet, elnök úr, ez lett a hónap legnézettebb tartalma, a pártiroda szerint most kellene bejelenteni a hétvégi országjárást!
– Inkább azt jelentsük be – fordult a miniszterelnök végül a horgászhoz, miközben kifújta a levegőt –, hogy a fenékküszöb elkészült, a reaktorok hűlnek, és a halak elosztásáról külön egyeztetünk a szakbizottsággal.
– Helyes – bólintott a horgász, és visszasétált a kisszékéhez. – Csak legközelebb hozzon magával rendes etetőanyagot is, mert a hatvanegy centis dumát a pontyok nem eszik meg.
A cikk politikai szatíra. A jelenetek és magánbeszélgetések fiktívek; nem valódi vagy kiszivárgott beszélgetések, és a szereplőknek tulajdonított, nem nyilvánosan dokumentált mondatok nem valódi idézetek. A történet valós, nyilvánosan megjelent hírekből, eseményekből és megszólalásokból is építkezhet.
