Mint minden évben, így idén is a progresszió mutatja majd az utat a Bánkitó programfüzeteihez. És végre bejelentették az első neveket!

Megkavarják kicsit a nappalokat az éjszakákkal, hihetetlenül izgalmas együttműködésekre számítanak a színházi_civil_kult és zenei szervezőcsapatok között. A Bánkitó Fesztiválon 2017-ben is egy olyan fontos társadalmi probléma fogja majd össze a fesztivál összes programját, ami mellett nem lehet már csak úgy elbuliznia senkinek. Idén ez a korrupció, és azok a dolgok, amik azt lehetővé teszik.

A szervezők most sem szeretnének passzívak, puszta megfigyelők maradni. A korrupció, a mutyi – pártoktól függetlenül – mindenki szerint gáz. A fesztivál minden megjelenése egyértelműen fog üzenni: NEM OKÉ. Nem oké, hogy minden kapu alatt van egy kiskapu. Nem oké, hogy helikopterek és budai villák tűnnek el és jelennek meg újra. Nem oké, hogy “köztünk marad” és nem igaz, hogy mindenki jól jár, mert senki nem jár jól. Civilek, képzőművészek és zenészek együtt fogják elmondani ezt, megjeleníteni és legfőképp kiadni magukból.

13723852 1035709963133524 8505577454990653828 O

Fontos a szervezőknek, hogy a Bánkitó olyan fesztivál maradjon, ami minden évben egy jó ügy köré összpontosul. Üres szlogenek és támogatói logók helyett most is olyan témára hívják fel a figyelmet, ami nemcsak a saját, de az egész ország életét megnehezíti.

Ehhez persze Mi is kellünk – mondják a bánkitósok -, akik évről évre telt házat csinálunk Bánkon, és ezzel lehetővé tesszük, hogy Magyarország legkülönlegesebb független butikfesztiválja (akármit is jelentsen ez) 2017-ben is nagyot ugorjon – a tóba.

Na, de, ki az a három nagy név?

#The Picturebooks

A kéttagú német zenekar (Fynn Claus Grabke – vokál és gitár, Philipp Mirtschink – dob) hamisítatlan Americana-életérzést idéz meg előadásában, ahol a végtelen országutak világát, a korlátlan emberi szabadságot, a nyers és zsigeri ösztönök szerepét helyezi középpontba. A végletekig leegyszerűsített és szándékoltan tökéletlen színpadra állítás is hűen tükrözi a ‘70-es évek szabadelvű, korlátokat felrúgó közhangulatát.

Idén március 10-én jelenik meg új albumuk Home is a heartache címmel, az Another Century Records gondozásában.

#weboldal | #facebook | #instagram

#Slaves

A Slaves nevű angol punkduó egyszer már elhozta Magyarországra a híres angol humort, amikor a Budapest Parkban koncerteztek. Előszeretettel poénkodtak az Európai Unióból való kilépéssel és küldtek számokat a „gazdag picsáknak” is. Laurie Vincent gitáros-énekes és Isaac Holman dobos-énekes energikusak voltak a szerdai Sziget after party-ján is.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Alapvetően az új számaink nagy része azokat az embereket veszi célba, akik a kilépés mellett szavaztak. Viszont szerintem egy sokkal komplikáltabb dologról van szó, mint a Brexit. Én inkább azt mondanám, hogy az emberek hozzáállásával van a gond és az újabb dalaink között vannak olyan számok is, amelyek a világnak az emberekhez való viszonyulásáról szólnak. Szóval igazából rengeteg anyagunk van, ami ezzel foglalkozik. Viszont nem szeretnénk ennyire konkrétak lenni, mert a Brexit csak egy a sok olyan dolog közül, ami abnormális. Ebből kiindulva szeretjük inkább sokkal általánosabban megfogalmazni ezeket a témákat.[/perfectpullquote]

– mondja Laurie a Recordernek a Brexit és egy lehetséges Slaves-dal kapcsán.

#weboldal | #facebook | #instagram

#Middlemist Red

A néhány éve berobbant magyar zenekar, a Middlemist Red is nagy név az idei Bánkitó Fesztiválon. Három évvel ezelőtt, 2014-ben az Index által kiírt pályázaton elnyerték az év dalát Single Switcheroo számukkal. Ennek köszönhetően a Deezer is felfigyelt rájuk, és elhozták a Deezer Young Guns verseny fődíját. De a következő esztendőben sem volt hiány az elismerésekből. Megnyerték a Fonogram-díjat is az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma kategóriában. Sőt, a cannes-i MIDEM (Marché International du Disque l’Edition Musicale) zeneipar konferenciája és expóján is jelen voltak a srácok, ahol az iparág legmeghatározóbb szereplői gyűltek össze.

Különböző kiadók, forgalmazók és sajtófelületek 50 zenekarból és előadóból 14-et választanak ki, akik a fesztivál nagyszínpadán bemutatkozhatnak a nemzetközi szakma előtt is.

Az esemény nagyjából az európai SXSW-nek felel meg, magyar banda évek óta nem került az esemény közelébe sem. A kiválasztott együttesek a MIDEM Artist Accelerator szakmai fejlesztő programján is részt vesznek, ahol olyan szakemberek segítnek nekik, mint Christopher Kaskie, a Pitchfork zenei magazin alapítóelnöke, vagy Harvey Goldsmith legendás koncertpromóter, aki a 2007-es Led Zeppelin-visszatérést is megszervezte. A Middlemist Red az egyetlen rockzenekar és kelet-európai bejutó a teljes 14-es mezőnyben.

Tavaly év végén mutatták be az A38 Hajón legújabb lemezüket, a Ripple Soult, amelyen mi is ott voltunk, és méltattuk és az általunk írt kritikában is pozitív visszhangot kapott.

#bandcamp | #facebook | #instagram

Mellettük ismét jön a Zságer-Genser páros – Changing Grey Live-ra keresztelt elektronikus live-actjük elszállós, liquid technó. Az észt Argo Vals Band a Bánkitó és az Intsik urmu fesztivál együttműködésének keretében jön a tóra, space-gitárral és szétdelayezett improvizációval. Cserébe a Fran Palermo-t küldjük hozzájuk, akiknek azért szerencsére lesz idejük nálunk is újból fellépni és bemutatni az új albumukat.

Ugyancsak a hazai visszatérők táborát erősíti a Bohemian Betyars, az Anima Sound System, a Zagar és a Panel Surfers is. A Betyárok speedfolk/freakpunk zenéjét nem nagyon kell bemutatnunk, hisz’ tavaly olyan show-t csaptak az Északi színpadon, amire reméljük még mindenki emlékszik, azóta pedig az új lemezük is kijött. Prieger Zsolt sokadik generációs Animája idén teljesen megújul, alig fogjátok tudni eldönteni, hogy 1997 költözött 2017-be, vagy fordítva. A Panel Surfers tavalyi kiskosztümös zúzása pár tucat embernek pedig olyan hatással volt mindenkire, hogy idén headlinerre upgradelték őket.

Végül, de nem utolsó sorban valószínűleg az idei Bánkitó legmeglepőbb zenekara az izraeli A-WA lesz. A három arab zsidó nővér a jemeni népzene hagyományos témáit keveri a hip-hoppos tánczene elemeivel – valahol M.I.A és a Major Lazer között. Habib Galbi című slágerük keresztülszántott a Közel-Keleten: elég ritka a modern arab popzene három zsidó nőtől.

Az új elektronikus zenei helyszínről sem feledkeztünk meg, amit idén Naga és Bernáth Peti kurálnak. Az első hazai Boiler Room-bulit megtáncoltató Route8 és Imre Kiss mellett az orosz Doyeq élő szettje is le van már fixálva. A helyszín új nevével és a többi előadóval nemsokára jelentkezünk!

A Tilos Rádió a Robur csapatával hozza a tavalyi igazi tilosos feelinget, break, hiphop, funk, RÉV. Az S*10 idei nevét még várjuk Azúrtól (S*10 főnök – tavaly lakodalmas fóliasátor – a szerk.), de a makrohang, az UFFALO STEEZ, és az álbrit Buster Keaton (UK) már biztosan mennyegzőt csinál!

És, hogy miért pénzelik magyarok a Bánkitó idei lineupját? Mert az idén 9. születésnapját töltő fesztivál a közönségnek köszönheti függetlenségét, mert minden évben telt házat csinálnak Bánkon, még akkor is ha szakad az eső és villámok csapkodnak a Tószínpad körül. (Idén inkább skippeljük a villámokat – ígérik a szervezők).

A Bánkitó Fesztivál idén, azaz 2017-ben július 12-től 15-ig tart majd, még mindig Bánkon. A kedvezményes elővételes jegyeket még beszerezhetitek ITT.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.