Hazai, fiatal és undergroundnak számító zenekar esetében igazán ritkán övez akkora érdeklődés és kíváncsiság egy lemezbemutatót, mint azt most pénteken, illetve az azt megelőző időben a Middlemist Red új lemeze, a Ripple Soul kapcsán lehetett érezni.
A várakozás érthető is volt, a zenekar az idei év egyik legjobb és legeredetibb anyagát szállította, aminél aktuálisabb zenét nehéz lenne mondjak jelenleg itthonról. A különböző hatásokból ügyesen és nagyon masszívra összegyúrt Ripple Soul kritikái szinte csak pozitívak voltak, a lemez new wave-es, Joy Divisionszerű hangzása pedig valószínűleg külföldön is talál majd értő fülekre. Mindezek fényében a telt házas lemezbemutatóra is már kellőképp felspanolva, valamint a lemezből kiinduló magas elvárásokkal is érkeztünk.
Az előzenekar a Deep Glaze volt, akik bár még csak kicsit több mint egy éve indultak, már így is komoly sikereket tudnak maguk mögött mediterrán elemekből is építkező, lebegős, pszichedelikus zenéjükkel. A tavaly az év számának is választott Shadow című daluk most, sokadszorra hallva is nagyot ütött, de az egész koncertjük minimum eléggé rendben volt.
A Middlemist Red koncertje, albumbemutatóhoz méltóan, a Ripple Soul első két dalával kezdődött. A hajó, mint általában, most is jól szólt, és emellett a zenekar által készített vizuál még egyet (vagy kettőt) dobott az audiovizuális élményen. Már az elején érezhető volt, hogy azt a masszív, jól összerakott zenei alapot, amit a lemezen hallhattunk, élőben is tudja a zenekar – ezt például akkor is megcsodálhattuk, amikor az énekes gitárja elszállt jópár alkalommal -, a koncert viszont mégse ült le. Harmadik számnak jött a Soul Paradise, még az első EP-ről, majd ez követően haladtunk végig az új lemezen, az Evermore-tól egészen az Illuminairig. Vannak alkalmak, amikor azzal a kérdéssel megy az ember koncertre, hogy vajon mit tud nyújtani a zenekar a felvételekhez képest – egy lemezbemutató általában nem ez az alkalom. Ennek megfelelően az a tény, hogy kicsit kevesebb krafttal és talán dinamikailag gyengébben, de nagyjából sikerült hozni a Middlemist Rednek azt a hangzást, amit az albumon is hallottunk, úgy érzem, bőven kielégítő kell legyen.
Ezt követően ismét visszatértünk a korábbi lemezekre, és jött az ASI, valamint az Alas, amiket én személy szerint elég fölöslegesnek éreztem a setlistbe, és némiképp azt a hangulatot is lerombolta, amit a Ripple Soul dalai felépítettek. Viszont kétségtelen, a régebbi trekkek, a közönséggel való aktívabb interakció miatt, valamint, mert némileg táncoltatósabbak is, jobban ütöttek az újaknál. A lemenés előtt végül Multicoloured Drive tette fel az i-re a pontot – tette volna.
Az azt követő három, sajnos alig hallható fúvóz vendégzenésszel tarkított visszatérésnél ugyanis még kaptunk öt dalt, köztük két újat is, a Mellow-t, ami az egyik leghangulatosabb szám az új lemezről, valamint a Vanishing Pointot. Bármennyire is szeretem amúgy ezeket a dalokat, sajnos a visszatérésnél már végig azt éreztem, hogy a koncert egyszerűen túl hosszú – ez az az eset volt, amikor a kevesebb több lett volna.
Összességében tehát egy jó koncertnek értékelném a Ripple Soul bemutatóját, ami talán egy kerekebb élmény lett volna, ha csak az albumot halljuk, de a közönség végig pozitív reakcióit látva, lehet, hogy nem sokan osztják ezt a véleményt. Egy valamit azonban mindenképp köszönhetek a koncertnek – ugyanis sok-sok alkalom után először most tapasztaltam meg, hogy bemozdul a hajó, nem is egyszer, és azt hiszem, ezért már önmagában is jár a respect a zenekarnak!
Kép forrása: Facebook.com/dianakomroczki
