2. A temporalis lebeny mikro-kisülései: miért jelentkezik a jelenség gyakrabban fáradtság idején?
Az idegtudományi kutatások régóta vizsgálják a halántéklebeny, vagyis a temporalis lebeny szerepét az emlékek képződésében és visszahívásában. Ebben az agyi régióban található a hippokampusz és a környező kérgi területek, amelyek az inger ismerősségének felismeréséért felelnek. A klinikai tapasztalatokból tudható, hogy a halántéklebenyi epilepsziában szenvedő betegek a rohamok előtt rendkívül intenzív déjà vu élményről számolnak be, amit az adott agyterület túlzott, koordinálatlan elektromos kisülése vált ki.
Az egészséges embereknél tapasztalt déjà vu a kutatók szerint ennek a klinikai jelenségnek a teljesen ártalmatlan, apró mikro-változata. Ilyenkor a halántéklebeny memóriahálózataiban egy magától lecsengő, elszigetelt elektromos tévedés történik: az agyterület spontán kisülést produkál, és ismerősségi jelet bocsát ki egy olyan ingerre, amely valójában vadonatúj. Ez magyarázza meg azt is, hogy miért a 15 és 25 év közötti fiatalok körében a leggyakoribb a déjà vu, hiszen az ő idegrendszerükben a szinaptikus plaszticitás és az idegi kommunikáció a legaktívabb.
A felmérések szerint a jelenség előfordulási gyakorisága drasztikusan megugrik a tartós fizikai kimerültség, az alváshiány és a fokozott stressz időszakaiban. A fáradt agyban a neurotranszmitterek egyensúlya átmenetileg felborul, ami megkönnyíti az apró jelek közötti áthallást és az időzítési hibákat az idegsejtek között. Mielőtt azonban a déjà vu-t kizárólag idegrendszeri üzemzavarnak tekintenénk, érdemes megvizsgálni a térbeli mintázatok és eltemetett emlékek szerepét is. Egy régen elfelejtett szoba elrendezése vagy egy ismerős illatmolekula olyan rejtett mintázatot idézhet fel, amely azonnal bekapcsolja az agy felismerő áramköreit.
