3. A vakfoltos ismerősség: eltemetett emléktöredékek és térbeli mintázatok játéka
Anne Cleary, a Coloradói Állami Egyetem kognitív pszichológusa úttörő kísérletekkel bizonyította, hogy a déjà vu hátterében nagyon gyakran rejtett mintázatfelismerés áll. Amikor egy teljesen új kávézóba lépünk be, a bútorok elrendezése, az oszlopok elhelyezkedése vagy a fények szöge kísértetiesen hasonlíthat egy olyan helyszínre, ahol évekkel ezelőtt jártunk, de amelyre tudatosan már nem emlékszünk. Az agyunk azonban az eltemetett emléktöredéket felismeri, és kibocsátja az ismerősség jelet.
A kísérletek során a résztvevőknek virtuális valóságban felépített térbeli jeleneteket mutattak, amelyek szerkezete megegyezett korábban látott, de elfelejtett elrendezésekkel. A tesztalanyok döntő többsége pontosan abban a pillanatban élt át erős déjà vu-t, amikor a térbeli elrendezés párhuzamba került az eltemetett mintázattal. Ugyanez a hatás kiváltható egy jellegzetes illattal, egy háttérben megszólaló dallam-fragmentummal vagy egy jellegzetes hanghordozással is, amely tudat alatt aktiválja a memórianyomokat.
Ebben a helyzetben az agy úgy érzékeli, hogy a szituáció valahonnan ismerős, ám a tudatos memória nem találja hozzá a konkrét kapcsolódási pontot: nem tudjuk megmondani a dátumot, a helyszínt vagy a kontextust. Mivel az ismerősség érzése megvan, de az emlékkép hiányzik, a tudatunk úgy értelmezi a hézagot, mintha magát a jelen pillanatot élnénk át újra. A folyamat záróakkordja azonban nem a zavarodottság, hanem egy meglepően kifinomult idegrendszeri ellenőrző mechanizmus. A memóriateljesítményért felelős halántéklebeny jelzése után ugyanis az agy elülső területei veszik át az irányítást, hogy tisztázzák az ellentmondást.
