Szeméremajkakból rúzslenyomatok Davide Di Votti HER… kiállításán
Az évtized végének egyik legaktuálisabb témája, a genderizmus és a “szabad genderek” adták az ihletet Davide Di Votti HER című kiálltási anyagához.
A Figyelő újabb listája: a Soros-zsoldosok után a tudósokat bélyegzik meg
Áprilisban nagy felháborodást keltett, hogy Schmidt Mária Figyelője kijött egy listával, amelyen az ún. Soros-zsoldosok szerepeltek. Most, két hónap elteltével újabb listával rukkoltak elő, amelyben a magyar tudósokat béylegzik meg.
Könnyebb a tevének a tűfokán átmenni, mint kereszténydemokráciában hajléktalannak lenni
A régi-új kormány gőzerővel szalámizza mindazt, amiben/akiben ellenséget lát. A hajléktalanság mint az irgalom szimbóluma, valamint az intézményesített tudás fellegvára az új soros. Mindeközben újrahasznosítják az illiberális állam díszleteit.
Csepella Olivér híres női reformátorunk életéből képregényt készít
A XVII. századi magyar reformáció egyik legjelentősebb alakja, Lorántffy Zsuzsanna főszereplésével készített képregényt a Nyugat + zombik alkotója Csepella Olivér a reformáció 500. évfordulójára.
Guruzsmás: „A saját igényeimből nem vagyok hajlandó lejjebb adni”
A Guruzsmás 2014 óta íródó történetének legnagyobb fordulópontjához érkezett tavaly, amikor az instrumentális zenekar megtalálta új frontemberét. Az azóta íródott „hibrid” dalok Akik mindig elkésnek címmel egy EP formájában öltöttek testet.
Kurt Cobain hagyatékának tetemes része elpusztult egy tűzvészben
A Washington-állambeli Aberdeen várostörténeti múzeumában pusztított tűzvész a múlt héten, aminek következtében az ott kiállított Kurt Cobain-tárlat elemei is odavesztek.
Itt a Konyha zenekar új klipje: Kamionos szerelem és Budapest tájai madártávlatból
Új korszak vette kezdetét a Konyha zenekar életében: új dalokkal, új hangulatokkal, boldogabban, optimistábban. Ahogy ők fogalmaztak: “…átlépünk a télikonyhából a nyári Konyhába.” Ennek első kézzelfogható jele a Hazaérsz című vadonatúj dalra készült videóklip.
Christo legújabb köztéri installációja, a Mastaba a londoni Hyde Park taván úszik
A híres környezetvédelmi művész, Christo legújabb munkáját, a Masztabát hétfőn mutatta be Londonban. A művész az installáció ötletét eredetileg 1977-ben találta ki feleségével, aki 2009-ben elhunyt. Christo legújabb, nagy méretű művészeti objektuma több mint 7.000 olajhordóból áll, és a Serpentine-tavon lebeg a Hyde Parkban egészen szeptember 23-ig.
Donatella Versace visszahozza a szexit 2019-re
Az olasz tervezőnő szombat éjjel mutatta be Milánóban legújabb, 2019 tavaszi-nyári férfi kollekcióját.
Beyoncé és Jay-Z új klipje a Louvre-ban forgott
Beyoncé és Jay-Z új albummal és videoklippel lepte meg a rajongókat. A pár éppen Londonban adott koncertet az On the Run II turné keretében. Váratlanul feltűnt egy óriási kijelzőn az “Album Out Now” (“Kijött az album”) felirat.
Ottlik Géza nevét viselő közösségi tér nyílik Újbudán
Ottlik-kert létrehozására hirdetett nyílt tervpályázatot Újbuda Önkormányzata.
Middlemist Red: “Azért tartunk mi, magyar bandák valamerre”
Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy már a megalakulás után nem sokkal egy raklapnyi rangos díjat bezsebeltek. Sőt, nemzetközileg is. De hogyan tovább? Mi kell a külföldi hírnévhez?