Nyilvánosságra hozták a 2019-es Prima Primissima Díjak jelöltjeit
Dés László és Ascher Tamás is a 2019-es Prima Primissima Díjak jelöltjei között.

Független magazin — 2016 óta
Szerző
Dés László és Ascher Tamás is a 2019-es Prima Primissima Díjak jelöltjei között.

Elárverezik azt a bőrdzsekit és szűk fekete nadrágot, amit Olivia Newton-John a Grease-ben viselt.

Az állítólagos, anonim áldozat egy masszőr volt, akit, elmondása szerint, a színész tapogatni kezdett egy kezelése alatt 2016 októberében.

Kukorelly Endrével legújabb regénye, a Cé cé cé pé avagy lassúdad haladás a kommunizmus felé kapcsán a Baumgarten-díj felélesztéséről, a mentori munkáról, a Hír tévés szereplésekről és a véleménynyilvánításról is beszélgettünk.

2003-ban még ő volt a producere a Kate Hudson és Matthew McConaughey főszereplésével készült Hogyan veszítsünk el egy férfit 10 nap alatt című vígjátéknak.

Martin Scorsese a várva várt új filmje, Az ír (The Irishman) közelgő bemutatója előtt ismét hallatott magáról: elárulta, melyik életrajzi filmtervét nem tudta megvalósítani negyven évvel korábban – írja az Artnews. Szűk hónap van még hátra Martin Scorsese három és fél órás, sztárparádét ígérő opuszának, Az ír magyarországi bemutatójáig. A film amerikai beharangozása ugyanakkor igencsak…

A szerző legendásnak nevezte az elhunyt művészt, és kiemelte a magyar zenei életben játszott, zeneoktatóként is kiemelkedő – az amerikai lap szerint döntő – szerepét.

A szuper titkos sorozatról annyit lehet tudni, hogy a Jedi visszatér után játszódik, a trailerben pedig csak Werner Herzog (Kaspar Hauser, Woyzeck) hangja hallható.

A sorozat darabjai közül a vörös színű trombita a család tulajdonában áll, a feketét pedig Miles Davis mellé temették a bronxi Woodlawn temetőben.

Andy Warhol ikonikus és kevésbé ismert műveit is bemutatja a londoni Tate Modern Galéria jövő márciusban nyíló kiállítása.
