Szijjártó nyilatkozatának lényege két állításra szűkíthető le: egyrészt arra, hogy egy magyar újságíró külföldi szolgálatokkal való együttműködése felháborító, másrészt arra, hogy ez az újságíró – akit nem nevezett meg, de egyértelműen Panyira utalt – Orbán Anitával, a Tisza külügyminiszter-jelöltjével baráti viszonyban van, és egy esetleges Tisza-kormányban beleszólhatna a külügyminisztérium személyi kérdéseibe. Szijjártó szerint mindebből egyértelműen látszik: ez „egy ukránbarát kormány ukránpárti külügyminisztériuma” lenne.
Kapcsolódó cikk
Politikai kommunikációs szempontból Szijjártó lépése tankönyvi példája annak, amit a szakirodalom „témacserének” nevez: a figyelem az ellenfél feltételezett kapcsolatrendszerére terelődik, miközben az eredeti vád – a saját, nyílt vonalon folytatott Lavrov-telefonok sorozata – megválaszolatlan marad. Ez a technika nem ismeretlen a magyar politikában, és nem ismeretlen a nemzetközi porondon sem: Nixon a Watergate-botrány idején, Blair az iraki fegyverek kérdésében, Trump a Mueller-vizsgálat alatt alkalmazta ugyanezt a reflexet – a támadó pozíció felvételét a védekezés helyett.
Amire Szijjártó nem válaszolt
A Külgazdasági és Külügyminisztérium Sajtó Főosztályát a 24.hu megkereste azzal kapcsolatban, hogy Szijjártó az EU-ülések szüneteiben rendszeresen telefonon tájékoztatta-e Lavrovot az elhangzottakról – a lap cikke szerint a minisztérium a megjelenésig nem reagált. Ez az elhallgatás önmagában is beszédes: Panyi Szabolcs állításait, amelyeket hét európai uniós ország biztonsági tisztviselője is megerősített, és amelyekről a Washington Post és a Politico is írt, Szijjártó egyetlen mondattal sem cáfolta.
Kapcsolódó cikk
Orbán Anita a maga részéről külön nyilatkozatban reagált: közölte, hogy Panyi Szabolccsal semmilyen esetleges személyügyi kérdésről nem egyeztetett. Ez a tagadás pontosan azt a mondatot célozza, amely a Mandiner-cikkben és Szijjártó videójában a legtöbb figyelmet kapta – azt, amely szerint Panyi beleszólhatna abba, ki dolgozzon a Tisza-kormány külügyminisztériumában. Panyi maga sem magyarázta meg ezt a mondatot nyilvánosan.
Szijjártó és az ukránpárti külügy vádja
A „ukránpárti” jelző Szijjártó szájából nem véletlenül hangzott el – ez a Fidesz egyik leghatékonyabb kampányüzenete a választás előtt három héttel. A logika egyszerű: ha Panyi Tisza-közelinek bélyegezhető, és ha Panyit külföldi szolgálatokkal hozható összefüggésbe, akkor a Tisza külpolitikája is idegen érdekeket szolgál. Ez a narratív keret évtizedes múltra tekint vissza a magyar politikában: a rendszerváltás után minden ellenzéki erőt ért már az a vád, hogy külföldi – legyen az brüsszeli, washingtoni vagy kijevi – megrendelésre dolgozik.
Kapcsolódó cikk
Ami ezt a helyzetet különlegessé teszi, az a megfordított bizonyítási teher: miközben Szijjártó egy újságíró állítólagos titkosszolgálati kapcsolatát emlegeti bizonyíték nélkül, a saját Lavrov-telefonjainak tényét hét kormány biztonsági tisztviselője és két vezető nyugati lap dokumentálta. Orbán Viktor eközben vizsgálatot rendelt el – nem a szivárogtatás ügyében, hanem a lehallgatás körülményeinek kivizsgálására.
Szijjártó Péter a döbbenetéről beszélt, és az „ukránpárti külügyminisztérium" rémét idézte fel – de arról, hogy miért tárgyalt éveken át nyílt, lehallgatható vonalon Lavrovval, egyetlen szót sem ejtett.
Az ügy mára három párhuzamos frontra szakadt: Szijjártó Panyit támadja, Panyi Szijjártó szivárogtatását dokumentálja, Orbán Viktor pedig vizsgálatot rendel el – de a vizsgálat tárgya nem a külügyminiszter és az orosz külügy közötti kommunikáció, hanem az, hogyan kerülhetett sor a lehallgatásra. Hogy ez a sorrend hogyan hat a választók ítéletére április tizenkettedikén, az most a legfontosabb nyitott kérdés.
Kapcsolódó cikk