Gárdonyi Géza és Jókai Mór dedikált kötetei is egymilliónál magasabb áron keltek el
Több mint kétszáz könyvritkaságot árverezett el az Antikvarium.hu.

Rovat
A rovat legfrissebb cikkei a Contextuson.
Több mint kétszáz könyvritkaságot árverezett el az Antikvarium.hu.

Milan Kundera évek óta nem vesz részt nyilvános rendezvényeken, nevében a díjat franciaországi műveinek cseh fordítója, Anna Kareninová vette át.

Mészöly Miklós a tanyán írta meg az 1966-ban megjelent Az atléta halála és az 1968-ban kiadott Saulus című regényét, valamint az 1970-es Pontos történetek út közben című kisprózáját.

Fél éven át tartanak majd a Pilinszky-évforduló programjai.

A könyvtárosok nem tartanak nyári szünetet, de az újranyitás előtt kikölcsönzött könyveket június 30-ig vissza kell vinni.

A Karinthy-vér szerencsére nem vált vízzé: Cini kortárs író-költő barátaival, ugratásaival gyakorta megidézte a legendás Karinthy-Kosztolányi-Somlyó Zoltán trió bohém világát.

Papp László polgármester szerint Debrecen és a magyar irodalom a sikeres pályázattal kaput nyitna a világra.

Az idén már nemcsak a Balatonnál, hanem az ország különböző pontjain hallhatók versek péntektől október 6-ig.

Ha barátja teljesíti Kafka utolsó kérését, sosem jelenik meg A per című regénye.

A kiadó sorozatot tervez, a következő rész egy filmes lexikon lehet.
