Roma Ellenállás Napja: „Nem csináltunk semmit, élni akarunk”
Az SS parancsnoksága augusztus 2-án elégelte meg, amely napot azóta a Roma Holokauszt Napjává nyilvánítottak.

Rovat
A rovat legfrissebb cikkei a Contextuson.
naponta frissül
Az SS parancsnoksága augusztus 2-án elégelte meg, amely napot azóta a Roma Holokauszt Napjává nyilvánítottak.

Többek között közös kurzusokkal, projektekkel kívánják támogatni a Pannon Egyetem szerepét az EKF projektben.

Nyár közepére elérhető a bűvös 70%-os oltottsági szint.

A klubok egy jogszabályi módosítás után átkerültek a „kulturális célú létesítmények” alá, az operaházakkal, koncerttermekkel és színházakkal egy kategóriába.

Hillary Clinton szerint a sajtó túl lassan ismerte fel, hogy mivel áll szemben Donald Trump kormányzása alatt.

A szakértők attól tartanak, hogy megismétlődik a korábbi két éven át tartó kegyetlen öldöklés.

„Egyszerű, könnyen, szinte rutinszerűen megoldhatónak” nevezte a feladatsort Arató László.

Jókai említése a magyarérettségiben üzenetértékkel bír.

Az FBI-nak közel három évébe telt, hogy megtalálja a műtárgyat.

Mivel az alapítványok kuratóriumi tagjait a kormány nevezi ki, így határozatlan időre bebiztosíthatja magának a felsőoktatás irányítását az Orbán-rezsim.
