Vizet isznak és vizet prédikálnak: így utaznak és konferenciáznak a klímatudósok

Vannak, akik teljesen száműzték a repülőutakat szakmai és magánéletükből. Vannak, akik azt vallják, hogy ha másképp nem megoldható, akkor üljünk fel nyugodtan a repülőre. Kezdeményezőkészséggel, kreativitással azonban a konferenciák résztvevői a virtuális térben is hatékonyan építhetik szakmai kapcsolataikat.

Utazhat-e repülőn egy klímatudós? 

A klímaváltozás már valóság: 2020-ban rekordmagas hőmérsékleti értékeket regisztráltak világszerte, az Északi-sarkkör jégtáblái sosem látott mértékben kezdtek olvadni.  Amerika nyugati partjainál, Ausztráliában, Brazíliában  hatalmas területeken hetekig égtek az erdők. Az ázsiai tájfunok erőfordulása és ereje is megnövekedett, Afrika déli részén sosem látott aszály, Szudánban pedig iszonyatos árvíz pusztított.

Klimakutatok Konferencia Utazas
Milan Klöwer vonattal átutazik az Alpokon / Fotó: L. Picot

Roger Tyers, a Nottinghami Egyetem munkatársa, miután 2018-ban elolvasta az Éghajlat-változási Kormányközi Testület jelentését, megfogadta, hogy nem ül többet repülőre. Nem sokkal ezután elnyert egy kutatói ösztöndíjat Kínába. Két hét alatt jutott el Southamptonból Sanghajba vonattal.  

Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület jelentése azt írta, hogy egészen új társadalmi szintű változásokra lesz szükség, ha az emberiség tartani akarja a párizsi klímaegyezményben rögzített 1,5 °C-os globális átlaghőmérséklet-emelkedést

Megértettem, mennyire sürgető probléma a klímaváltozás, és hogy radikálisan változtatnunk kell az életmódunkon, ambei az is beletartozik, hogy kevesebbet repülünk

– mondta Tyers, aki kiszámolta, hogy a vonatozással 90%-kal csökkentette a karbonlábnyomát, mintha repülővel tette volna meg az utat. Ez a tudat örömmel tölti el, még akkor is, ha a vonatút közel háromszor többe került, mint a repülőjegyek. 

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Egy 2020 októberében megjelent kutatás szerint az éghajlatváltozással foglalkozó tudósok gyakrabban utaznak, mint bármilyen egyéb tudományban jeleskedő kollégáik. Tyers az egyik olyan klímakutató, aki azt hirdeti, hogy kevesebbet kell repülni, és aszerint is cselekszik, nem csak a pandémia miatti utazási korlátozások és a virtuális térbe átkerült konferenciák miatt, hanem majd a járvány elmúltával is. 

A Nature azt járta körbe, hogyan tudják a klímaváltozással foglalkozó kutatók egyrészt összeegyeztetni elveikkel a légiközlekedést, másrészt hogyan tudják kizárni vagy legalább jelentősen csökkenteni a repülőutak arányát. 

Networking technikák a virtuális térben

Személyesen jelen lenni egy konferencián aktív tevékenységet kíván: új ismeretek kölcsönös megosztását, látásmódunk tágítását, és kapcsolatok kiépítését jelenti egészen különböző gazdasági hátterű országokból érkező kollégákkal. Sokan úgy érzik, az online konferenciák nem helyettesíthetik a személyes kapcsolatépítést, ami főleg a pályafutásuk elején álló, fiatal kutatók számára elengedhetetlen szakmai előmenetelük szempontjából. Azonban az online tudományos találkozóknak is lehetnek számos előnyei.

Katharine Hayhoe, a Texas-i Műszaki Egyetem Klímaközpontjának társ-igazgatója úgy véli, muszáj repülőre ülnie ahhoz, hogy a klímaváltozás üzenetét minél szélesebb körhöz eljuttassa. Azonban úgy tervezi meg az útjait, hogy a karbonlábnyomát a lehető legkisebbre szorítsa, és minél több előadást tartson egy-egy régióban. 2019 szeptemberében például hat nap alatt 29 előadást tartott Alaszkában. Tanácsa a hatékonyság növelése: még a rendezvény előtt nézzünk utána, kik lesznek a résztvevők, és azokkal, akikkel beszélni kívánunk, egyeztessünk időpontot a kávészünetek és a hivatalos étkezések idejére. Repülőútjai után széndioxid-kibocsátási kompenzációt vásárol egy olyan programban, amely környezetvédelmi projekteket valósít meg többek közt Afrikában.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Kim Cobb, a Georgiai Műszaki Intézet klímaváltozás kutatója azt javasolja, hogy a nagy konferenciákat osszák fel különböző helyszínekre a kontinensek között. Így a legtöbben vonattal is megközelíthetnék a hozzájuk legközelebb eső helyszínt, amelyek interneten tartják a kapcsolatot egymással.

Milan Klöwer, aki az Oxfordi Egyetemen az éghajlati modellekről tanul, kiszámolta, hogy az Amerikai Geofizikai Társaság 2019 decemberi San Franciscóban megtartott gyűlésén a 28 ezer résztvevő összesen 285 millió kilométert utazott, ami 80 ezer tonna széndioxid-kibocsátással járt. Ha Chicagóban tartották volna a találkozót, akkor 12%-kal lehetett volna csökkenteni a károsanyag-kibocsátást. Ha pedig csak kétévente tartanák meg a rendezvényt, és a távolról érkezőket arra ösztönöznék, hogy online vegyenek részt, az esemény karbonlábnyomát máris 90%-kal le lehetne faragni. Megjegyezte, hogy a 2020 májusában a virtuális térben megtartott Európai Földtudományi Egyesület éves rendezvényén idén a szokásos 16 ezer helyett 26 ezren vettek részt.

A webes konferenciák sokak számára az egyetlen lehetőség

„Legyünk aktívan jelen a Twitteren. Szólítsuk meg ott a kollégákat, majd vegyük fel velük a kapcsolatot emailen. Kérdezzük meg, tartanak-e online szemináriumot. Mi is szervezhetünk havi rendszerességgel ilyen virtuális eseményeket például Zoomon keresztül, amelyet aztán a YouTube-on élőben közvetíthetünk” – ajánlotta a közösségi média lehetőségeit a személyes kapcsolatépítés helyett Klöwer.

Divya Persaud a Londoni Egyetem tudósa azt javasolja, hogy az előadók vegyék fel előre az előadásukat, hogy a résztvevők már a kérdéseikkel érkezhessenek az interaktív Zoom-szemináriumra. 

Az Afrikai Tengeri és Környezetvédelmi Kezdeményezés igazgatójaként Ibukun Jacob Adewumi sem mond le teljesen a repülésről, csupán eddigi évi 15-20 távolabbi üzleti utazását az öt legfontosabbra redukálja. A jelenléti rendezvények helyett kiscsoportos találkozókat javasol egy-egy kutatóközpontban, amelyeket virtuálisan össze lehet kapcsolni. A megtakarított útiköltséget pedig a tudományos munkákra, fejlesztésekre lehet fordítani.

Kapcsolódó cikk
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email

Sören Thomsen, a Párizsi Óceán- és Klímakutató Központban tanul, 2018-ban kezdett webinarokat szervezni, amelyeken afrikai, dél-amerikai és ázsiai kutatók is részt vettek. A program kialakításában olyan indiai, szenegáli tudósok is segítettek, akikkel nem találkozott személyesen. A Slido platformmal megoldották, hogy a nézők tudjanak kérdezni is. Közülük sokan korábban nem jutottak el nemzetközi konferenciára, mert nem engedhetik meg maguknak az útiköltséget vagy nem jutnak vízumhoz. A virtuális konferenciák tehát sokak, főleg a déli féltekén élő kutatók számára az egyetlen lehetőség, hogy részt vegyenek a tudományos életben.

Thomsen figyelmeztet, hogy a járvány után valószínűleg újraindul a tudományos konferenciaipar is. A kutatóközpontoknak ezért azt tanácsolja, hogy számolják ki a karbonlábnyomukat például a Labos 1point5 kezdeményezés segítségével, hogy meg tudják határozni, milyen mértékű csökkentést kell meghozniuk ahhoz, hogy összhangban maradjanak a párizsi egyezményben foglaltakkal.

Ez is érdekelhet

Top sztorik a rovatból