2. Ekkrin mirigyek és a kitartó vadászat fegyvere
A legtöbb emlős elsősorban apokrin verejtékmirigyekkel rendelkezik, amelyek a szőrtüszőkbe nyílnak, és sűrűbb, fehérjedús váladékot termelnek. Az emberi evolúció során viszont az úgynevezett ekkrin verejtékmirigyek szaporodtak el tömegesen a bőrben. Egy felnőtt ember bőrében két- és ötmillió közötti ekkrin mirigy található, amelyek közvetlenül a bőrfelszínre ürítik a híg, vizes izzadságot.
A bundátlan bőrfelszínen eloszló vizes nedvesség elpárolgása hőt von el a szervezettől, ami messze a leghatékonyabb biológiai hűtési módszer az állatvilágban. Míg a zsákmányállatok, mint az antilopok vagy a gazellák, a gyors vágtázás során hamar túlhevülnek és kénytelenek megállni lihegni, a csupasz bőrű korai ember folyamatosan képes volt leadni a keletkező hőt futás közben is.
Ez a hőtani fölény tette lehetővé az úgynevezett kitartó vadászatot, amelynek során az emberi vadászok órákon át követték a kiszemelt vadat a déli hőségben. A zsákmány végül nem a sérülésekbe, hanem a hősokkba és a kimerültségbe bukott bele. A párologtató hűtés hatékonysága így közvetlenül hozzájárult a húsban gazdag étrendhez, ami a nagyobb agytérfogat kifejlődésének egyik alapfeltétele volt.
A folyamatos izzadás és a védtelen bőrfelszín azonban új fenyegetéseket is hozott. A szőrzet elhagyása mögött a hőszabályozáson túl más adaptív előnyök is meghúzódtak, amelyeket a parazitológiai kutatások tártak fel. A csupasz bőrre való átállás ugyanis nemcsak a túlhevüléstől védte meg az ősembert, hanem egy láthatatlan, de halálos kórrokozókat terjesztő ellenséggel szemben is döntő előnyt biztosított.
