Oskar Pfungst vaktesztjei és a fal, aminek hatására megszűnt a csoda
Oskar Pfungst nem elégedett meg a felületes megfigyeléssel, hanem szisztematikus kísérletsorozatot dolgozott ki 1907-ben. Első lépésként változtatta a kérdező személyét, a ló és a kérdező közötti távolságot, valamint a vizuális kapcsolatot. Arra volt kíváncsi, hogy mi történik akkor, ha Okos Hans nem látja azt az embert, aki a feladatot feladta neki. Ennek érdekében paravánokat és speciális szemellenzőket használt a kísérletek során.
Az eredmények drámaiak voltak. Amikor a kérdező látható volt a ló számára, Hans a feltett kérdések 89 százalékára helyes választ adott. Amint azonban paraván mögé rejtették a kérdezőt, vagy a ló látóterén kívülre helyezték, a találati aránya gyakorlatilag nullára esett vissza. Hans képtelen volt kivitelezni a legegyszerűbb patadobbantást is, ha nem állt vele szemben senki.
A végső bizonyítékot egy másik rafinált teszt szolgáltatta. Pfungst olyan helyzeteket teremtett, ahol a kérdező maga sem tudta a helyes választ: például egy kártyára írt számot mutatott a lónak anélkül, hogy ő maga ránézett volna. Ebben az esetben a ló találati aránya mindössze 6 százalékra csökkent, ami a tiszta véletlennek felelt meg. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy a ló nem a feladatot oldja meg, de még mindig tisztázni kellett, pontosan mit figyel a kérdező arcán és testén.
