Az akaratlan mikro-jelzések és a testbeszéd rejtett mechanizmusa
Pfungst részletes elemzése feltárta, hogy Okos Hans nem matematikai zseni volt, hanem a vizuális mikrojelzések utolérhetetlen mestere. Amikor a jelenlévők feltettek egy kérdést a lónak – például mennyi két meg három –, feszülten figyelni kezdték a patáját. Ahogy a ló elkezdett dobogni, a kérdező teste és feje akaratlanul is előredőlt, izmai megfeszültek a várakozástól.
Amikor Hans elérte a helyes számot – a példánál maradva az ötödik koppantást –, a kérdező meglepődve vagy megkönnyebbülve minimálisan felemelte a fejét, elernyedt a vállizma, vagy megváltozott a légzése. Ez az egészen apró, szinte láthatatlan izomfeszültség-változás szolgált jelzésként a ló számára: álljon meg. Hans tehát nem számolt, hanem addig koppantott, amíg a vele szemben álló ember önkéntelenül el nem árulta a helyes eredményt.
Pfungst magán is kipróbálta a jelenséget: emberi alanyokkal játszotta el a kísérletet, és maga vette fel a ló szerepét. Kiderült, hogy ő maga is képes volt eltalálni a gondolt számokat pusztán az alanyok arcán és testtartásán megjelenő rejtett izommozgásokból, még akkor is, ha az alanyok tudatosan próbálták mozdulatlanul tartani magukat. A megdöbbentő felfedezés nemcsak egy ló mítoszát rombolta le, hanem egy olyan módszertani buktatóra mutatott rá, amely a mai napig kísérti a tudományt.
