Meggyilkolták azt az 5 éves kislányt, akit anyja pénzért adott az erőszaktevőjének kezére. A férfi először megerőszakolta, majd megfojtotta a kislányt.

Az anya tagadja a vádakat

A 35 éves Kelly Siple-t letartóztatták gyilkosság és emberkereskedelem miatt, miután 5 éves kislányát, Kamarie Hollandet holtan találták.

Az ügyészség információja szerint Kelly pénzt fogadott el és engedélyezte a 37 éves Jeremy Williams-nek, hogy szexuálisan kihasználhassa a kislányt. A férfi megerőszakolta, majd megfojtotta Kamariet – írja a New York Post közlése alapján a Tények.hu.

Kelly december 13-án jelentette kislánya eltűnését. Állítása szerint a bejárati ajtajuk nyitva volt. A lányt még aznap megtalálták Williams lakásán, akinek korábban is volt gyermekbántalmazással kapcsolatos ügye.

Anya vagyok, nincs ehhez semmi közöm. Ő volt az életem. Az egyetlen lányom a három fiam mellett

 – tagadja az ellene felhozott vádakat az anya.

A kislány apja elégtételt követel

Kamarie édesapja, Corey Holland véleménye szerint Kelly egy szörnyeteg és sohasem fogja megbocsátani neki azt, amit a lányával tett.

„Egy igazi anya megvédi a gyermekét és meghalna érte. (…) A családommal továbbra is küzdeni fogunk ellene a kisangyalunk elvesztése miatt. Tenni fogunk róla, hogy megkapja a megérdemelt büntetését” – nyilatkozta bosszúszomjasan Corey.

Joyce Dent-Fitzpatrick rendőrfőnök-helyettes elmondta, hogy az egész kapitányságot megviselte a kegyetlen gyilkosság. Még folynak a nyomozások, de mindent megtesznek, hogy a bűnösök elnyerjék méltó büntetésüket.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.