Ha az alábbi viselkedések valamelyikét tapasztalod a környezetedben, esélyes, hogy az illető mentális egészsége veszélyben van.

Látványos SOS-jelzések

Ha egy szerettünkön azt vesszük észre, hogy nehézségei vannak, természetesen szeretnénk neki segíteni, de gyakran nem tudjuk, mi is lenne a célravezető. De vannak olyan jelek, amelyekből rájöhetünk, hogy ismerősünk nem csak egy múló problémával szembesül, hanem komolyan bajban van.

A Bright Side összegyűjtötte, hogy melyek a leggyakoribb vészjelzések, amelyekre nem árt odafigyelnünk.

Érzelmi kitörések kezelése

Pszichologia Nehezseg Viselkedes Megvaltozasa 1

Mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy levezessük az érzelmeinket. Az egészséges mértékű érzelmi robbanást az különbözteti meg a már kórostól, hogy mennyire áll arányban az azt kiváltó helyzettel. Ha valaki apróságokon is képes felkapni a vizet, végtelenül elszomorodni vagy örömujjongásban kitörni, akkor az azt mutatja, hogy segítségre van szüksége. Különböző módon fejezzük ki az érzelmeinket, de érdemes odafigyelni, ha valaki viselkedésében jelentősebb változás áll be.

Túl sok alvás vagy álmatlanság

Pszichologia Nehezseg Viselkedes Megvaltozasa 2

Az állandó ásítozás, a lecsukódó szemhéjak vagy a napközbeni elbóbiskolás mind arra mutat, hogy az illető álmatlanságban szenved. Ha pedig valaki napközben is aludna, az depresszióra vagy szorongásra utalhat, amivel fel kell keresni egy pszichológust.

Heves reakciók vagy szélsőséges kockázatvállalás

Pszichologia Nehezseg Viselkedes Megvaltozasa 3

Ha valaki hirtelen elkezd az extrém kihívások iránt érdeklődni vagy nemtörődöm módon kezd el viselkedni a mindennapokban az olyan veszélyforrásokkal szemben, mint például a gáztűzhely vagy az áram, az arra utalhat, hogy lelkileg nincs rendben. Ha a viselkedése váltakozó szélsőségekben nyilvánul meg, az pedig érzelmi kiégéshez is vezethet.

Megváltozik a külseje

Pszichologia Nehezseg Viselkedes Megvaltozasa 4

A lelki bajok egyik leglátványosabb jele a testsúlyváltozás, mind a hízás, mind a fogyás. Figyeljünk oda arra is, ha valaki elhanyagolja a külsejét vagy a személyes higiéniát.

Idegesség

Pszichologia Nehezseg Viselkedes Megvaltozasa 5

A túlzott lelkesedés is a feszültség és a nyugtalanság jele. Az ilyen ember lobbanékony, vagy úgy érzi, hogy folyamatosan csinálnia kell valamit. Bár az idegesség természetes érzelmünk, túlzott stresszhatás alatt is előjöhet. Ha tehát valaki pihenés és a szabadidő kellemes eltöltése helyett is folyton valamilyen tevékenységbe vagy új hobbiba akar fogni, az arra utalhat, hogy pszichésen nem igazán stabil.

Kapcsolatteremtési nehézségek

Pszichologia Nehezseg Viselkedes Megvaltozasa 6

Ha az egyik szerettünk folyton csak egyedül akar lenni, az is lelki problémákat jelezhet. Ha állandóan lemondja a közös programokat, visszahúzódik a társaságból, akkor erősen gyanakodhatunk arra, hogy kapcsolatteremtési problémái vannak.

Agyi köd vagy szétszórtság

Pszichologia Nehezseg Viselkedes Megvaltozasa 7

Amikor eltompul egy illető agya, nem képes a megszokott módon koncentrálni. Mintha az érzelmei és gondolatai is lezsibbadnának, a külső szemlélő pedig azt veszi észre, hogy a napi rutintevékenységekhez is nagyobb odafigyelés szükséges a részéről. Nehezebben rendezi a gondolatait, nem képes tervezni. Stresszhatás alatt ez az érzés természetesnek mondható, de ha valakivel ez gyakran előfordul, az egy vészjelzés a körülötte élők számára.

Kritikus szemlélet

Pszichologia Nehezseg Viselkedes Megvaltozasa 8

Az egészséges önkritika segít az akadályok legyőzésében és abban, hogy eredményesebbek legyünk. De ha valaki túl kritikus önmagával szemben vagy apróságok miatt is másokat hibáztat, az a depresszió egyik tünete lehet.

Túlérzékenység a kritikával szemben

Pszichologia Nehezseg Viselkedes Megvaltozasa 9

Nem kellemes, ha valakit erősen bírálnak, de ha valaki túlreagálja a legkisebb építő kritikát is, az arra utal, hogy valami nincs rendben vele. Ha korábban megfelelően viselte a kisebb hibáira adott reakciókat, most viszont minden bíráló szó csak olaj a tűzre, akkor érdemes rá jobban odafigyelni, hiszen a túlreagálás is a depresszió egyik megnyilvánulási formája lehet.

Túlgondolás

Pszichologia Nehezseg Viselkedes Megvaltozasa 10

Ha valaki arról kezd el beszélni, hogy mit csinált rosszul, minden döntését megkérdőjelezi vagy folyton a legrosszabbra gondol, akkor kezdjünk el gyanakodni, hogy az ismerősünk depresszióközeli állapotban lehet vagy túl gyakran éri stressz.

Ha érdekel a pszichológia, számos ilyen témájú cikket találhatsz Életmód rovatunkban, például ezt.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

hollandia-eutanazia-gyermek-sophie-hermans-2026

Eutanázia Hollandiában: „Súlyos, gyógyíthatatlan állapotban volt!” – Először segítettek halálba egy 12 évesnél fiatalabb gyermeket

Gyermekeutanázia Hollandiában egy olyan visszafordíthatatlan orvosi lépést jelentett 2025 végén, amely alapjaiban rázta meg a társadalom etikai és jogi határait az évtizedek óta tartó viták után. Vajon milyen mély, eltitkolt szenvedés vezethetett oda, hogy a történelem során először alkalmazzák a legszigorúbb életvégi protokollt egy 12 évesnél fiatalabb betegen?

katasztrofavedelem-budapesti-vihar-viharok-tuzoltok-2026

„Három autóra zuhant!” – Elképesztő videón a fővárosban pusztító vasárnapi ítéletidő

A Katasztrófavédelem, a budapesti vihar és a tűzoltók azonnali beavatkozása áll a hétvégi eseményekről szóló hivatalos jelentések középpontjában. A vasárnap délután Budapestet elérő viharos időjárás jelentős károkat okozott a főváros több pontján, ezért az egységeknek igen rövid idő alatt rendkívül sok helyszínre kellett kivonulniuk a riasztások nyomán. A hirtelen lecsapó zivatar miatt a segélyhívó központok folyamatosan fogadták a lakossági bejelentéseket.

idojárás-előrejelzés-ma-2026-felhőszakadás-eső

„Vége a nyugalomnak!” – Országos riadót rendeltek el az érkező égi háború miatt – Időjárás-előrejelzés ma

A vihar, a HungaroMet előrejelzése és a felhőszakadás tartja lázban az országot a hét utolsó napján. Vasárnap délutántól ugyanis több hullámban érkező, helyenként heves zivatarok csapnak le a hazai tájakra, miközben a hőség napközben még a 31 és 37 fok közötti tartományban tetőzik. A megérkező csapadék minden megyében elsőfokú riasztást vont maga után.

e-roller-ittas-vezetes-1-8-millio-buntetes-jogsi-bevonas-2026

„1,8 milliós büntetés egyetlen esésért a rendőr előtt!” – Brutális árat fizetett az ittas e-rolleres

Sok gyanútlan e-rollerest éri hatalmas meglepetésként, amikor kiderül, hogy egy ittas rajtakapás esetén a rendőrség egyáltalán nem egy ártalmatlan biciklistaként, hanem egy felelőtlen autóvezetőként kezeli őket az eljárás során. Egy friss és megdöbbentő eset tökéletesen rávilágít arra a súlyos joghézagra, hogy miközben a KRESZ papíron még mindig nem ismeri az egyre népszerűbb elektromos rollereket, a hatóságok a fokozódó társadalmi felháborodás nyomására már kíméletlen szigorral, milliós bírságokkal sújtanak le a balesetet okozókra.

m1-autopalya-baleset-toltestava-kamion-kisbusz-tragedia-2026

Nyolc emberi életet követelt a hajnali pokol az M1-es autópályán: elalvó sofőrök rohanhattak a halálba

Felfoghatatlan tragédia rázta meg az országot péntek hajnalban, miután két egymást követő tömegszerencsétlenségben nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán. A hatóságok elsődleges vizsgálatai szerint a végzetes ütközéseket a volán mögötti elalvás okozhatta, ám a háttérben meghúzódó koncessziós tényezők egy sokkal komolyabb állami vizsgálat elindítását vetítik előre.

christian-eriksen-osszeeses-ujraelesztes-kardiologia-sportpszichologia-2026

Dráma élő adásban: Itt a videó, amikor Christian Eriksen összeesett – kiderült az oka, kísért a 2021-es tragédia, azonnal kórházba szállították a dán klasszist

Pontosan 5 évvel a futballtörténelem egyik legdrámaibb pillanata után a sportvilág már nem csupán egy csodával határos túlélésként tekint a 2021-es Európa-bajnokságon történtekre. A pályán összeeső dán klasszis sokkoló esete egy teljesen új korszakot nyitott a prevenciós sportkardiológiában, a hordható okostechnológiák alkalmazásában és a sportpszichológiában egyaránt.

kammerer-zoltan-god-akkumulatorgyar-zajszennyezes-samsung-2026

Kiszivárgott a botrányos hangfelvétel, már a fideszes gödi polgármester szerint is van baj az akkugyárral: „Még a halottak is felébrednek”

Fordulat állt be a gödi akkumulátorgyár körül kialakult pattanásig feszült helyzetben, miután a kormánypárti támogatással megválasztott polgármester is hivatalosan elismerte a gigaberuházás okozta elviselhetetlen környezeti terhelést. A településvezető a legfelsőbb szintekhez fordult beavatkozásért, miközben a helyiek szerint az éjszakai zajszennyezés már a fizikai elviselhetőség határait súrolja a lakott területeken.

eltex-kft-salgotarjan-akkumulator-hulladek-salgo-patak-szennyezes

„Azt állították, üres a telep, de…” – Kiszivárgott képek buktatták le az Éltex Kft. salgótarjáni akkumulátortárolóját

Súlyos környezetvédelmi és hatósági ügy borzolja a kedélyeket Salgótarjánban, miután a nyilvánosságra került fényképek tanúsága szerint akkumulátor-hulladékot tárolnak az Éltex Kft. helyi telephelyén. Bkar a vállalat vezetése korábban határozottan tagadta, hogy hulladékkezelési tevékenységet végeznének a területen, a csomagolásokon jól látható feliratok ellentmondanak a hivatalos közleményeiknek.

idojaras-elorejelzes-ma-hidegfront-nagy-eso-zivatar-magyarország-junius

„Ekkor jön csak igazán a java…” – Meteorológusok figyelmeztetnek: brutális fordulatot vesz az időjárás! Mutatjuk, mikor mossa el az eső az országot

Megérkezett az ország fölé a jelentős csapadékot hozó hidegfront, amely hétfőn már országszerte záporokat és zivatarokat okozott. Bár a hét elején elsősorban elszórt viharokra kell számítani, a meteorológusok arra figyelmeztetnek, hogy a java még hátravan, és szerdán országosan is kiadós esőzések várhatók.