Egy brit katona sokkoló képet festett le a mariupoli frontról. A stratégiai jelentőségű város másfél hónap ellenállás után eleshet.

Aiden Aslin, a brit katona, aki négy éve harcol az ukránok oldalán, megrázó videóban jelentette be, hogy csapatával meg kellett adnia magát az orosz erőknek, írjaBlikk.

Negyvennyolc napja küzdünk, megtettük a tőlünk telhetőt, de az egyetlen esélyünk a túlélésre, ha megadjuk magunkat az oroszoknak. Megtiszteltetés volt itt harcolni, remélem, hamarosan véget ér ez a háború

 – fogalmazott. 

Elmondása szerint a csapatai kifogytak az élelemből és lőszerből, és a város áldozatainak száma is magas. 

A város vezetője, Vadim Bojcsenko is elhagyta Mariupolt, állítása szerint „halottak szőnyege borítja az utcákat”, és az orosz csapatok egy bevásárlóközpontba viszik a holttesteket, ahol hűtőkben tárolják őket. 

A Mariupol elleni támadást az orosz-ukrán háború kezdetén indították meg. A helyzet egyre komolyodott, a település alpolgármestere március harmadikán már arról számolt be, hogy a folyamatos harcok miatt a halottaikat sem tudják összegyűjteni, majd megerősítette, tömegsírokat kellett ásniuk, és egy gyerekkórház megsemmisült az orosz bombázás következtében.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.