Ezt keresed?

Ha nem ez az a cikk, amit kerestél, próbáld részletesebb kulcsszóval!

“Két évtizedes emlék, de ma is tisztán emlékszem a megalázó élményre” – Suha Nikolett: Kirekesztve

Suha Nikolett nyerte el a CEID (Centre for Euro-Atlantic Integration and Democracy) Az én Európám roma újságíró-pályázatának második díját.

Három friss hang a habiszti politika ellen

A Kettős Mérce 2016 elején indította el Habiszti rovatát, amelynek megalakulása során három fiatal vállalkozott arra, hogy a roma politikáról beszéljenek indulatmentesen – habiszti, azaz félrebeszélés nélkül.

Roma fiatalok multiknál

Igazi sikertörténet az övék, több résztvevőjük ma már biztos, versenyképes jövedelmű állással rendelkezik köszönhetően a kezdeményezésnek.

Megbékélés a közös emlékezésen keresztül

Délután öt óra körül már sötétedik, ahogy a II. János Pál pápa térről a Mátyás tér 15. felé veszem az irányt, s bizony kissé megszaporázom a lépteimet a nem túl jó hírű környéken. A hírhedt „nyóckerben” vagyok, és igencsak kívülállónak érzem magam, ahogy a Kesztyűgyár Közösségi Ház felé tartok egy kerekasztal beszélgetésre.

Egy álkultúra hamis ellenforradalma, ami most zajlik Magyarországon

Hol próbált a kormány belerúgni a kultúrába? Hosszú és a teljesség igénye nélküli lista következik.

Megszólaltak a civil szervezetek a Stop Soros törvénycsomag kapcsán

A civil szervezetek ellehetetlenítése és megbélyegzése törvénycsomagban összpontosul, jön a Stop Soros! A kormány így, az országgyűlés által próbálja legitimálni a gyűlöletkampányt. De mit szólnak ehhez azok a szereplők, akik ellen fellép a FIDESZ-KDNP? 

legnépszerűbbek

A legszürreálisabb ötletek, hogyan védheted meg magad a koronavírus ellen

A kínai emberek saját kezükbe vették a sorsukat, maguknak gyártanak védőmaszkokat!

A pillanat, amikor az álmodozó turistát elgázolja a valóság

Nem véletlen, hogy egyes helyeken már turistaadót szednek.

Színésznők, akik nem szégyellik terhes alakjukat és döngő lépteiket

Bátran pózolnak fürdőruhában, domború hassal is és döngő léptekkel, ezek a büszke anyukák.

a szerk. ajánlása

Tudtad? Kultúránként egészen mást jelent, amit a kezünkkel csinálunk

Ami egyik helyen a kedvesség jele, az máshol durvaságnak számít.

A nosztalgiavonat átrobogott a vásznakon – Ezek voltak 2019 legjobb külföldi filmjei a ContextUs szerint

Volt egyszer egy 2019-es év, amelyben korunk legnagyobb mesterei és feltörekvő tehetségei egyaránt megmutatták, hogyan is kell filmet készíteni.

Ezek minden idők legdrágábban elkelt festményei

Cikkünkben górcső alá vesszük a valaha legdrágábban elkelt tíz festményt, és arról is esik pár szó, miért kerülnek bizonyos festmények többe, mint mások.

most pörög

Meghalt Csukás István

A Süsü, Pom-pom és a Nagy Ho-ho-ho-horgász alkotója 83 éves volt.

A Brexit a brit zenei iparra is katasztrofális hatással lesz

A brit zenészek egy része már évekkel ezelőtt figyelmeztetett, hogy baj lesz a Brexitből!

Nők tapasztalatai, mely nyelvgyakorlatokat kedvelik

A filmek félrevezetőek a nyalás terén!

Az idei Berlinalén a sokszínűség volt a középpontban

Heather Rabbatts üdvözölte a Berlini Filmfesztivál pozitív trendjeit!

Így változtak a divatrendek Kr. 51-től egészen 2020 között

Mit hordtak az egyiptomiak, a francia uralkodók vagy épp a hetvenes évek fiataljai?