Az új Pisa-teszt szerint a horvátok és a lettek is fényévekkel előttünk járnak
Nyilvánosságra hozták az új Pisa-teszteket, amelyben kiderült, többek között a horvátok, az észtek, de még a lettek is jobbnak bizonyultak a magyaroknál.

Független magazin — 2016 óta
Szerző
Nyilvánosságra hozták az új Pisa-teszteket, amelyben kiderült, többek között a horvátok, az észtek, de még a lettek is jobbnak bizonyultak a magyaroknál.

Karácson Gergely arra a kérdésre, hogy mikor mondják föl a Lokállal kötött szerződést, elmondta, hogy ez már meg is történt: „már ketyeg a 180 napos felmondási idő.”

Erős Kinga kritikust, szerkesztőt választották a Magyar Írószövetség elnökének a szervezet szombati budapesti közgyűlésén.


Az előző hálaadáskori rekordot 2013-ban Az éhezők viadala: Futótűz állította fel 109 millió dollárral (33 milliárd forinttal).

Majdnem huszonöt év után tér vissza hozzánk a Pearl Jam, a rockzenekar 2020. július 15-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

1919. december 3-án halt meg Pierre-Auguste Renoir, a francia impresszionizmus kiemelkedő mestere. Karrierje elején festékre sem volt pénze, nem talált vevőt képeire, ma már alkotásai az aukciókon csillagászati árakon találnak gazdára.

Thorsteinn Einarsson válaszolt kérdéseinkre, aki szakácsként dolgozott, mielőtt zenész vált volna belőle.

Két órán át küzdöttek az életéért, de sikertelenül. Halálát hirtelen szívmegállás okozta.

Monomi Ohno japán szobrászművész kartonpapírból készíti hihetetlen alkotásait
