Bödőcs Tibor: „Hugyozzál Hölgyet hermelinnel a hóba, hülyegyerek!” – Így veti a képzőművészetbe magát Bödőcs

Contextus

Contextus

Bödőcs Tibor humoristának október elején jelent meg második könyve, a Meg se kínáltak. Korábban már elolvastuk, „megkritizáltuk, most pedig kiszemezgettük belőle a képzőművészethez – kulturális magazin lévén – kötődő legjobb idézeteket.

Így veti bele magát Bödőcs Tibor és Magyar Oszkár a képzőművészet világába

/ Fotó: Helikon Kiadó

A Meg se kínáltak főszereplője Magyar Oszkár önéletrajzi monológja kis magyar történelmi összefoglaló, szociográfiai elemekkel felturbózott társadalomkritika, a magyar néplélek karikaturisztikus pszichoanalízise is egyben a ’80-as évektől napjainkig. Ahogy azt a stand-up előadásaiban megszokhattuk a szerzőtől, sűrű, poénban végződő mondatokkal, hasonlatokkal, popkulturális utalásokkal operál.

Hofi és Hrabal szerelemgyerekének monológját Bödőcs Tibor jegyezte le – Meg se kínáltak – Kritika

Bödőcs Tibor első könyve, az Addig se iszik hatalmas sikerrel debütált: 2017-ben több mint nyolcvanezer eladott példányban kelt el és Libri-közönségdíjat nyert. meg se kínáltak, bödőcs tibor meg se kínáltak, bödőcs új könyve, bödőcs tibor könyv, meg se kínáltak kritika, bödőcs könyv kritika

Ugyanez a recept működik a könyvben is: Oszkár, a wanna-be festőművész a főszereplő a legváratlanabb helyzetekben képzőművészeti szóképeket is belesző monológjába. Utánanéztünk a megemlített képek keletkezésének, a hozzájuk fűződő érdekességeknek, az alkotók életrajzának, hogy még árnyaltabbá tegyük a szöveg megértését.

Munkácsy Mihály: Ásító inas (1869, Magyar Nemzeti Galéria)

Munkácsy Mihály Ásító Inas festménye a Zsolnay Negyed m21 Galériában / Fotó: Pécs Ma

„Csak ülnek szerencsétlen gyerekek, mint Munkácsy Ásító inasa. Évekig ülnek ott, mert nincs jobb ötletünk, hogy hova tegyük őket. És ki számít jó gyereknek? Amelyik kussol.” (149. o.)

Oszkár a magyar közoktatásról is kimondja, amit gondol: a gyerekek unatkoznak az iskolában, amely leginkább a megőrző funkciónak tesz eleget. A tanterv a Z-alfa generációk számára olyan őskorinak számító ismeretanyagot, eszközöket és módszereket ír elő, agyonhajszolt, nevetséges bérért dolgozó tanárokkal – már ha egyáltalán vannak –, hogy az iskolát leginkább csak túlélni lehet. Ahelyett, hogy felkeltenék a gyerekek eredendő kíváncsiságát, kiteljesítenék kreativitásukat.

Rekordott döntött Munkácsy Mihály kiállítása Szentpéterváron

Minden idők legsikeresebb Munkácsy-kiállítása lett az április 23. és július 29. között, Oroszország legrangosabb múzeumában megrendezett tárlat. A jegyeladási adatokból kikövetkeztetett egymilliós látogatószám jelentős mértékben hozzájárul Munkácsy Mihály külföldi újrafelfedezéséhez. – emelte ki Pákh Imre műgyűjtő. – tette hozzá Pákh Imre.

Vagy az értelmetlen leterheltségtől fáradtak a tanulók? Nulladiktól végigülik a napot a hetedik, nyolcadik óráig, aztán jönnek még az egyéni különórák. Kérdezni, egyéni véleményt formálni, valamiben kiemelkedő tehetséggel vagy sajátos nevelési igénnyel bírni a megszorongatott alternatív iskolákon kívül nem tanácsos. Munkácsy Mihály 1869-ben készült olajfestménye egy őszinte, elkapott pillanatot ábrázol. A festő jól ismerte az inasokat, hiszen 11 évesen őt is beadták szülei egy asztalosműhelybe Békéscsabára, majd Aradra. Rettenetes körülmények között élt ekkor a kiskamasz Munkácsy: kizsákmányolták, éhezett, fizikailag belebetegedett ezekbe az évekbe. A tehetsége és a szerencse azonban megmentették az asztalos pályától: olyan pártfogókra talált, akik felismerték és jól gondozták tehetségét.

Tornyai János: Bús magyar sors (1910, Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely)

Tornyai János: Bús magyar sors

„Akkor nem kell leveretlen cigihamuként állnunk a kórház folyosóján vérvételre várva, ahogy Tornyai képén a Bús magyar sorsot szimbolizáló lóalak.” (171. o.)

Kevesebb tömörebb és nyomasztóbb kép van Tornyai János éppen összecsuklani készülő gebéjének allegóriájánál. Pedig mi csillámpóniba oltott, táltos Pegazus vagyunk! Közel 110 évvel a festmény keletkezése után már nem a sötét magyar ugaron vánszorgó, a közelgő vihar szelétől mindjárt felboruló, de leszegett fejjel, farkát behúzva csak azért is továbbporoszkáló öszvér vagyunk, hanem Európa büszke és erős csődöre!

Vérvételre várni? A kórház folyosóján? A nyolc hónapos várólista után már fél lábbal is kibírjuk azt a hat órát, mire sorra kerülünk, már csak azért mormoljuk a Tízparancsolatot, hogy ne pont a mi sorszámunk előtt zárjon be az osztály személyzethiány miatt.

Ha már saját kémcsővel is készültünk.

Leonardo da Vinci: Utolsó vacsora (1498, Milánó, Santa Maria delle Grazie kolostor)

Leonardo da Vinci: Utolsó vacsora

„Lassan veszítette el színeit, mint az Utolsó vacsora Milánóban.” (32. o.)

Ezzel a látványos hasonlattal ír le Oszkár egy megrendítő eseményt, nagyapjának haldoklását. Leonardo da Vinci 1482-ben a reneszánsz bölcsőjének tartott Firenzéből Milánóba ment Ludovico Sforza meghívására, és az ő udvarában alkotott 18 éven át. Ez volt a reneszánsz zseni életének legtermékenyebb időszaka, Ekkor, 1494-98 között készült az Utolsó vacsora a Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumának falára. A színpadias hatású remekmű a város gazdagsági erejét volt hivatott kifejezni, és a mecénás nagyherceg szándéka volt az is, hogy Milánó a kultúra terén is felvegye a versenyt az élenjáró Firenzével és Velencével.

A hatalmas, 40 m2-es felület és Leonardo alkotási módszere nem tette lehetővé a megszokott freskótechnika alkalmazását. Ezért Leonardo tojásban és olajban keverte ki a pigmenteket, amelyet rétegekben tudott felvinni a felületre, és így száradás után is tudott rajta javítgatni.

A festmény már a kezdetektől fogva ki volt téve a kedvezőtlen környezeti adottságoknak: a helyiség fala az északi tájolás miatt könnyen vizesedett és a kolostor konyhájának közelsége miatt is állandóan magas volt a páratartalom.

Leonardo da Vinci: A férfi, aki minden volt / Leonardo 500

Leonardo da Vinci neve, valamint művészete el- és közismert. Mona Lisa évszázadok óta megfejthetetlen mosolya és Az utolsó vacsora halhatatlanná tették alakját. E két mű azonban mindössze a jéghegy csúcsa. Képzőművészeti örökségének említésével csupán a felszínét kapargatjuk annak a zsenialitásnak, ami benne öltött testet. Leonardo főleg megélhetésre használta a művészetet, szelleme azonban megannyi irányba szárnyalt.

Így a Cenacolo mindig is rendkívül sérülékeny volt: már 20 évvel a festmény elkészülte után jelentkeztek rajta az állapotromlás jelei, és a falon is keletkezett egy repedés. A legutóbbi restaurálás 1977-ben kezdődött és több mint húsz éven át tartott, és valamelyest visszaadta a reneszánsz polihisztor munkájának eredeti színeit.

Giuseppe Arcimboldo: II. Rudolf portréja (1590, Svédország, Skokloster kastély gyűjteménye)

Giuseppe Arcimboldo: II. Rudolf portréja

 „És annyira agyontrágyázták a hegyet, hogy NBA-játékos nagyságú kaprok meg kosárlabdányi paradicsomok nőttek a szőlő mellett, kész Arcimboldo-kép volt.” (23. o.)

Oszkár rokonságából és ismeretségi köréből a legtöbben rendelkeztek egy kis földdel, ahol szőlőt termesztettek. Ezzel minden hétvégére meg is volt a program: kimenni a „hegyre”, kapálni, permetezni, metszeni, szüretelni, nyitni, zárni. A főhősnél egy-két generációval idősebb gazdák kötöttpályás hobbija volt a szőlő, és persze a saját bor készítése.

A szőlészeti szakértelem és ezáltal a bor minősége persze már kérdéses, amikor a többi, kevésbé szofisztikált haszonnövény termesztése sem professzionális módon történt.

De ha megkínálnak a házi készítésű savanyú borral, azt illik az egekig magasztalni. Giuseppe Arcimboldo egy különc 16. századi festő volt, akit meghökkentő, zöldségekből és gyümölcsökből kirakott portréi miatt a szürrealizmus és dadaizmus előfutárának tartanak.

Játssz az étellel! – Kortárs ételfotó- és styling kiállítás / Foodplay

Korunkban különösen fontossá vált a fotók készítése. Bármerre járunk, bármit csinálunk, eszünk, iszunk, szinte már kényszeresen lőjük róla a képeket, és toljuk ki az Instagramra. Amiről nem készült fénykép, nem is létezik, tartja a bölcs, 21. századi mondás. Bármennyire is nevetségesnek tűnik, így van: a közösségi hálót nem csak a szelfik tömege árasztja el, hanem a rengeteg ételfotó is.

A Habsburgok rajongtak az alkotásaiért, II. Miksa udvari festőjeként még egy királyi négy évszak téma-parti megszervezésére is felkérték.

Pablo Picasso: Guernica (1937, Madrid, Museo Nacional Centro de Arte Reina Sofía)

Pablo Picasso: Guernica

„A Guernica az olyan, mintha a Tour de France-t az epsomi derbyt és a Forma-egyet egy utcában rendezték volna, egy időben, hát, ilyen az igazi háború, már ha érdekel.” (30-31. o.)

Bár az 52 éves Oszkár nem élt át semmiféle súlyos nemzetközi konfliktust, nagyapja részt vett a háborúban, harcolt a Don-kanyarban. Ő csak arra emlékszik, hogy a család hőse, a bezzeg-papa megdönthetetlen hivatkozási pont volt gyerekkorukban: „Mindenre emlékezett, percre lebontva, és minden helyzetre volt egy példabeszéde is a háborúból. Úgyhogy mi nem fázhattunk soha, mert a Donnál hidegebb volt, mert ott újságpapírt tettek a csizmájukba a bakák, és úgy törtek le a lábujjaik a fagytól, mint a jégcsapok. Nem lehettünk éhesek, mert katonáéknál se volt mit enni. Nem lehettünk fáradtak, mert a papa hazagyalogolt a Dontól.”

Elásva találták meg Picasso az elveszettnek hitt festményét, egy román írónő bukkant rá

A festményt a megtalálói szombaton este bevitték Hollandia bukaresti nagykövetségére. A nagykövetség azonnal értesítette a román hatóságokat. A festményt Mira Feticu Hollandiában élő román származású írónő találta meg egy másik, meg nem nevezett holland állampolgárral együtt. Feticu 2015-ben a rotterdami műkincslopásból merített ihletet Tascha című regényének megírásához.

Pablo Picasso híres képe a spanyol polgárháborúban Guernica városát ért bombatámadás emlékére készült, a köztársaság-párt megbízásából, az 1937-es Párizsi Világkiállításra. A hatalmas kiterjedésű, kizárólag szürke színekkel operáló festmény a háború borzalmainak és a kegyetlenségeket, veszteségeket elszenvedő civil áldozatok jelképe lett.

Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel (1490 körül, Krakkó, Czartoryski Múzeum)

Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel

„Hugyozzál Hölgyet hermelinnel a hóba, hülyegyerek!” (38. o.)

Oszkárt így (is) csúfolták a falusiak. Oszkár más volt, mint ők: tehetséges festő és még ambiciózus is. A faluban sokan nem értették ezt a törekvést, így hát más eszközük híján csak kritizálni, kicikizni és leszólni tudták Oszkár munkáját. Az apjától is mindig csak azt hallotta, hogy

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Rajzolgatásból nem lehet megélni. (…) ne rajzolgassak, dolgozzak inkább. (…) Nem értette a családom, miért akarok én festő lenni[/perfectpullquote]

– olvashatunk a családjában uralkodó nem éppen támogató légkörről a 37. oldalon.

Olasz-francia kultúrháború dúl Da Vinci egyik legismertebb művéért

Az Italia Nostra olasz kulturális örökségvédelemmel foglalkozó egyesület álláspontja szerint a Vitruvius-tanulmányt sérülékenysége miatt nem szabad Velencéből elszállítani. A Louvre október 24-én nyíló nagyszabású kiállításán ugyanis folyamatosan olyan erős fény érné a képet, ami rontana az állapotán. Az olasz bíróság döntése tehát a kulturális szervezet érveit fogadta el.

Leonardo da Vinci Oszkárhoz hasonlóan egy dombok között meghúzódó, pici faluból indult, de itt véget is ér élettörténetükben a párhuzam. „Az olasz kolléga” törvénytelen gyerek volt, nagyapja és nagybátyja nevelték. Magasabb iskolába sem járhatott, és jegyző apja hivatalát sem vehette át. A csodálatos toszkán táj kárpótolta: minden érdekelte, alaposan megfigyelte az élővilágot, és autodidakta módon sajátította el a természetben előforduló arányokat, törvényeket. Apja szeretett volna Leonardónak is jövőt biztosítani, így a gyermek rajzait elvitte a pezsgő nagyvárosba, Firenzébe egy barátja, Andrea del Verrocchio műhelyébe. Ekkor már itt tanult Sandro Botticelli, Domenico Ghirlandaio és Pietro Perugino is, és Leonardo közülük is kitűnt kivételes tehetségével.

Alberto Giacometti: Lépő ember (1961)

Alberto Giacometti: Lépő ember

„Egy Giacometti-szobor lett belőlem. A nap nagy részét stabil oldalfekvésben töltöttem, mint Tiziano Urbinói Vénusza.” (92. o.)

Az alkohol, a sok munka, az egészségtelen életmód, a stressz alaposan igénybe vette Oszkár szervezetét: elvonóra kellett mennie. Alberto Giacometti svájci szobrászművész négy műve került fel a világ tíz legdrágább szobrának listájára: a teljes dobogót és a 7. helyet is az ő jellegzetes, görcsös és megnyúlt alkotásai foglalják el.

A Lépő ember az ezüstérmes, 2010-ben elképesztő összegért, akkori árfolyamon 30 milliárd forintért cserélt gazdát. Giacomettire a ’20-as években a kubista, majd posztkubista szobrászat volt hatással, a ’30-as években pedig a szürrealista irányzat felé fordult.

A második világháború után, 1947-től kezdte sajátos stílusát kialakítani, amelyre Bödőcs is céloz. A megnyúlt, csontvázszerű, légies figuráit a második világháború túlélői inspirálták, és a magányt, a reményvesztettséget fejezik ki.

A Nyolcak – Márffy Ödön: Konstruktív önarckép (1914, Magyar Nemzeti Galéria)

Márffy Ödön: Konstruktív önarckép

„Akkor úgy nézett ki egy napom, hogy reggel a kisboltban elemezgettük a világot úgy tizenegyig a Nyolcakkal, mert akkor épp nyolc ilyen alkesz volt a faluban, közben ment a tütü.” (95. o.)

Biztos fogadást lehetett volna kötni rá, hogy az elvonó után sem sikerül Oszkárnak távol maradnia a kocsma alkoholgőzétől. Ivócimboráinak kis körét nevezi Nyolcaknak, az 1909-19 között alkotó, leghíresebb magyar avantgárd művészcsoport után. Ahogy a zalai alkoholisták a falu kocsmájához, úgy kötődnek a francia fauvisták után „magyar Vadaknak” is nevezett festők (Berényi Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstock Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos) Párizshoz.

Gyönyörű nőktől a kockatestekig / Art Week 2019 / MNG

Elérkezett az idő, hogy a modern is klasszikussá vált. A Magyar Nemzeti Galériában látható Modern idők képzőművészeti kiállítás az újkor művészetének egy csodás szeletét tárja a nagyközönség elé – mi pedig meg is ragadtuk az Art Week nyújtotta alkalmat, hogy megtekintsük a tárlatot!

A francia főváros képzőművészeti iskoláiban, többek között a Julian Akadémián, galériákban, kiállításokon sajátították el a leghaladóbb képzőművészeti irányzatokat, művész-kávéházakban vagy mecánások estélyein pedig találkozhattak a korszak legnevesebb külföldi művészeivel. A társaság az 1909-ben rendezett Új Képek című közös kiállításukkal sokkolták a hazai műértőket, annyira újszerű látásmódot, ábrázolási stílust hoztak haza az impresszionizmushoz is alig szokott közönség legnagyobb döbbenetére.

Rembrandt van Rijn: Doktor Tulp anatómiája (1632, Hága, Mauritshuis)

Rembrandt van Rijn: Doktor Tulp anatómiája

„Azt álmodtam, hogy repülök, hogy repülve hozom a diszperzitet a festékboltból, aztán kékkel festek, de mikor megszárad, piros lesz a homlokzat, és gondolkodom, hogy hogy a picsába fogom ezt megmagyarázni a megrendelőnek, és ugyanabban az álomban egyszer csak ott állok Rembrandt képén, a Doktor Tulp Anatómiáján, és hallgatom a boncolás részleteit, még a hulla bűzét is érzem, de aztán kiderül, hogy engem boncolnak.” (123. o.)

Oszkár egy egyre rémesebbé váló álmát meséli Gyöngyinek, a kocsma csaposának.
Rembrandt képe is csak erős idegzetűeknek való. Borzongató látvány, hogy a sok fekete és sápatag szín között az egyetlen elütő folt, amely vonzza a tekintetet, a felvágott alkar. Dr. Nikolaes Pieters Tulp anatómiatanárként és polgármesterként is tevékenykedett Amsterdamban.

Évente egy nyilvános boncolást tartottak, ezen alkalmakkor bűnözők holttestével dolgoztak. A protestáns Hollandiában az egyház már nem támogatta a művészeket, így a festőknek már a tehetősebb polgárság, a kereskedők, bankárok vagy éppen a céhek adtak megrendeléseket.

Az új típusú megrendelőknek eltérő igényeik voltak, így a művészet is egy merőben új irányt vett. Ezt a képet a sebészek céhe rendelte Rembrandttól, és a képen szereplő személyek mind fizettek a művésznek azért, hogy megörökítse őket.

A festő, aki soha nem festett politikusokat – Rembrandt 350 a Nemzeti Galériában

Immár a második kiállítás nyílt meg az 1800 utáni Nemzetközi Gyűjtemény terében kialakított kabinetteremben. A tárlat lehetőséget nyújt arra, hogy kortárs és klasszikus művészek munkái lépjenek egymással párbeszédbe. Fehér Dávid kurátor elmondása szerint a kamaratárlat neoavantgárd munkái egyfelől Rembrandt művészetére reflektálnak.

Szintén újdonság, hogy az európai művészetben a képeken szereplő központi halott figura eddig mindig Jézus volt.

Pierre-August Renoir: Tánc a Moulin de Galette-ban (1876, Musée d’Orsay)

Pierre-August Renoir: Tánc a Moulin de Galette-ban

„Mikor sztrókot kapsz, elmosódik minden, azt mondják, mint Renoir képein gondolom, van az a Tánc a Moulin de Gallet-ban (sic!) például, kábé olyan lehet, de úgy legalább van rá esélyed, hogy ripsz-ropsz vége lesz. 170. o.

A középkorúakat érintő betegségek is szóba kerülnek Bödőcs regényében. Oszkár az egyik leghíresebb impresszionista képhez hasonlítja az utolsó pillanatokat. A kép a párizsi Montmartre-on készült, ahol vasárnaponként szabadtéri szórakozóhelyet alakítottak ki, ahol a közép- és munkásosztálybeli emberek összejöhettek, sörözhettek, táncolhattak, beszélgethettek.

A kép egyik forradalmi újítása az akadémikus festészethez képest, hogy nincs igazából fókuszpontja, valódi főszereplője: a néző tekintete bejárja a teljes képet, ahogy a valóságban is egy szórakozóhelyen pásztázza a zsibongó kavalkádot.

Minél távolabb áll egy-egy alak, annál elnagyoltabb foltokkal, ecsetvonásokkal érzékelteti csak a festő.

Kémnek is hitték, de Renoir túl szegény volt, hogy énekórákat vegyen, így festő lett

1919. december 3-án halt meg Pierre-Auguste Renoir, a francia impresszionizmus kiemelkedő mestere. Karrierje elején festékre sem volt pénze, nem talált vevőt képeire, ma már alkotásai az aukciókon csillagászati árakon találnak gazdára. renoir képek, renoir festmények, renoir festő, pierre auguste renoir, renoir 100

Bödőcs találóan ragadta meg egy ilyen zsivajban az utolsó tiszta pillanatokat a rosszullét előtt, amikor az illető már érzi, hogy baj van, mert a látvány és a hangzavar kezd összefolyni a  fejében.

Kezdőlap > Uncategorized > Bödőcs Tibor: „Hugyozzál Hölgyet hermelinnel a hóba, hülyegyerek!” – Így veti a képzőművészetbe magát Bödőcs
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: pinterest

A szerk. ajánlása

A hónap legnépszerűbb cikkei

Top sztorik a rovatból