Rendkívüli közleményben jelentette be a Szabad Pécs, hogy felfüggeszti működését
A forráshiányos működés miatt egy ideig felfüggeszti működését a hírportál.

Független magazin — 2016 óta
Szerző
A forráshiányos működés miatt egy ideig felfüggeszti működését a hírportál.

A 29 éves Swift az év előadója mezőnyben olyan kollégáit szorította maga mögé, mint Ariana Grande, Drake, Halsey és Post Malone.

Az első német sajtójelentések szerint az eset igen súlyos.

Anthony Burgess halálának évfordulójára az író néhány idézetével emlékezünk

Otthonában, Velemben látogatták meg a Nemzeti Színház dolgozói és Trill Zsolt színész a Nemzet Színészét, Törőcsik Marit a 84. születésnapján, pénteken.

Egy másik változást is meg kell szoknia a TV2 nézőinek a jövő héttől, ugyanis a mostani hétvégén a fináléval véget ér a Sztárban sztár című zenei tehetségkutató.

Ez nem az első eset, hiszen rövid időn belül már másodjára támadták meg az ATV stábját. Ezúttal Siófokon történt, rendőrségi feljelentés lett a vége.

Kivonat: A BBC összeállította minden idők legnagyobb hatású angol nyelvű regényeinek 100-as listáját. Cikksorozatunk harmadik részében a tíz legjobb fantasy regényt mutatjuk be.

A dedikáció annyira ritka, hogy feltételezhetőena mostani alkalom lesz az utolsó, amikor egy aukción egyáltalán hozzá lehet jutni.
