A napokban elhunyt Sára Sándor filmrendezőről az Országos Széchenyi Könyvtár is megemlékezik
A Krónika humánuma című rövid előadásával eleveníti fel Sára Sándor munkásságát a kamaratárlat.

Független magazin — 2016 óta
Szerző
A Krónika humánuma című rövid előadásával eleveníti fel Sára Sándor munkásságát a kamaratárlat.

Korábban a Napút-díj korábbi díjazottjai között volt Radnóti Zsuzsa dramaturg, Katona Tamás történész, Bertalan Tivadar képzőművész, Doncsev Toso író és Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész is.

David Attenborough Life in Colour címmel készít természetfilmet

Jön a sokadik Karácsonyi ének feldolgozás, ezúttal Ryan Reynolds és Will Ferrell főszereplésével

Majd’ kétmilliárd forint értékű festményt tartott a konyhájában.

Már folynak a Jurassic World 3 forgatásának előkészületei, visszatérnek a régi kedvencek is

A 2019-es Merucry-díj átadóján a brit rapper, slowthai fellépése okozott botrányt

A színházi kritikusok 1979 óta minden évben díjakkal jutalmazzák az elmúlt színházi szezon legjobb teljesítményeit.

Többek között Bak Imre, Maurer Dóra, Nádler István és Szűcs Attila munkáiból – rendeznek aukciót Londonban.
