Bergendy Péter legutóbbi, Post Mortem című filmje két díjat érdemelt ki Portugália nemzetközi seregszemléjén, a 41. Fantasporto Nemzetközi Filmfesztiválon pénteken – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) pénteken az MTI-vel.

A Post Mortemet még nem látta a magyar közönség, de külföldön már sikeres

Az NFI tájékoztatása szerint Bergendy Péter Post Mortem című filmjéért a legjobb rendezés, Zánkay Piros a legjobb forgatókönyv díját kapta Portugália május 4-én záruló nemzetközi filmfesztiválján.

Érdekesség, hogy tavaly szintén ugyanebben a két kategóriában díjaztak magyart az NFI honlapja szerint, akkor a Valan című filmjéért Bagota Béla érdemelte ki.

Az NFI támogatásával készült filmet tavaly októberben kezdték vetíteni fesztiválokon, a horrorfilmek legnagyobb presztízsű nemzetközi seregszemléjén és a varsói fesztivál válogatásában is szerepelt, Triesztben a RAI4 televízió különdíját, valamint a Mélies zsűri elismerő oklevelét is elnyerte.

Bergendy Peter Post Mortem Klem Viktor
Bergendy Péter Post Mortem Című Filmjének Egyik Főszereplője, Klem Viktor / Fotó: Nfi

A Post Mortemet a járványhelyzet miatt még nem mutatták be a magyar mozikban, erre idén kerülhet sor. A rendező elmondása alapján alig várja, hogy a nemzetközi sikerek után végre itthon is bemutathassák a filmet annak a közönségnek, amelyiknek az készült.

Kapcsolódó cikk

Bergendy Péter mozija az első magyar horrorfilm

Az első világháborút követő spanyolnátha járvány időszaka alatt játszódó kísértetfilm főszereplői Klem Viktor és Hais Fruzsina, mellettük Anger Zsolt, Schell Judit, Hámori Gabriella, Kiss Diána Magdolna, Nagy Mari, Tóth Ildikó, Ladányi Andrea és Reviczky Gábor látható.

POST MORTEM - Előzetes

Az első világháború és a spanyolnáthajárvány pusztítása következtében számtalan kísértet reked a világunkban. 1918 fagyos telén Tomás, a fiatal post mortem v...

A történet szerint 1918 fagyos telén Tomás, a fiatal post mortem vándorfotós a tízéves kislány, Anna hívására eljut egy kis faluba, amelyet megszálltak a kísértetek. A különös, természetfeletti jelenségek arra sarkallják a fotóst, hogy a rendelkezésére álló felszerelés segítségével kiderítse, hogy mit akarnak a kísértetek. Anna a veszélyeken át is végigkíséri Tomás izgalmas nyomozását, miközben a kísértetek egyre dühödtebben rombolnak maguk körül.

Bergendy Péter Balázs Béla-díjas rendező, nevéhez fűződik az A Vizsga és a 2019-ben nemzetközi Emmy-díjra jelölt Trezor is. Legújabb filmjével az első magyar horrorfilm elkészítésére vállalkozott.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet