A Framing Britney Spears című dokumentumfilm megrendítő módon meséli el Britney Spears sztárrá válását és bukását, bonyolult viszonyát apjával, mentális betegségeit és kórházi kezeléseit is.

Két évtized után is Britney Spears a legnagyobb tinisztár

Britney Spears idén lesz 40 éves, és 18 éves korában jelent meg ...Baby One More Time című nagylemeze, amely 21 évvel később is az eddigi legsikeresebb tinédzser előadó lemeze.

Framing Britney Spears Dokumentumfilm Gyamsag
A '90-Es Évek Popsztárja A Framing Britney Spears Dokumentumfilmben / Fotó: Fx

Az utóbbi években rengeteget hallhattunk Spears gyámsági ügyéről: 2008 óta apja, Jamie és 2019-ig vele közösen a popsztár ügyvédje gyámkodik felette egyik első lelki összeomlása óta. A gyámság rendkívül sokrétű: apja valóban mikromenedzseli lánya életét. Ez azt jelenti, hogy joga van beleszólni és felülbírálni az anyagi döntéseitől kezdve egészen addig, hogy mikor és kit enged be az otthonába és miről beszél az orvosaival. Számos rajongó már a gyámság kezdete után egy évvel, 2009-ben felszólalt, a közösségi médiában terjedni kezdett a #FreeBritney hashtag.

Ez később mozgalommá avanzsált, és aláírást (több mint 125 ezren adták nevüket) is gyűjtöttek, amelyet a Fehér Ház vezetői elé tártak.

A gyámság megszüntetését elősegítő kampányba beszálltak hírességek, többek között Paris Hilton, Cher és Miley Cyrus is. Érdekes módon Spears soha nem kommentálta a kiszabadítására irányuló mozgalmat.

Spears és apja között a viszony közel sem felhőtlen

Azt azonban tudjuk, hogy 2019-ben, amikor Andrew W. Mallet, Spears ügyvédje lemondott a gyámságról, a popsztár keresetet nyújtott be a bírósághoz a teljes gyámság megszüntetése érdekében. Spears nem akarta, hogy egyedül az apja szerepköre legyen mindez. A keresetet 2020 novemberében elutasították, és meghosszabbították 2021 szeptemberéig a felügyleti jogot az édesapa javára. Reakcióként az Oops!… I did it again énekesnője bejelentette: addig nem ad koncertet, amíg az apja gyámsága alatt áll.

Kapcsolódó cikk

Jamie egyébként a mai napig elutasítja azon vádakat, hogy terrorizálta volna a lányát.

Amikor egy családtagnak gondozásra és védelemre van szüksége, a családoknak az a dolguk, hogy oltalmazzák és megtegyék a lehető legtöbbet a szeretteikért, ahogy azt én is tettem az elmúlt 12 évben. Rendíthetetlen szeretetet és heves védelmet nyújtok a lányomnak, és megóvom azoktól, akik ártani akarnak neki vagy a családomnak

– mondta a CNN-nek egy hónappal ezelőtt.

The New York Times Presents "Framing Britney Spears" (Official Trailer)

Britney Spears rose to fame as a global phenomenon, but her legal battles are claiming the spotlight now. The latest installment of the New York Times Presen...

A dokumentumfilmben Felicia Culotta, Spears gyermekkori barátnője is megszólal.

Nem tudom, volt-e valaha pontos elképzelésem arról, mit kellett volna tennem Britney-vel

– mondta Culotta, aki hozzátette, „sokáig a gardedámjának hívtak, majd egy ponton partnereként akartak hivatkozni rám, de mi nem gondoltuk, hogy ez jól hangzik.” Culotta szerint nyilván nem volt Spears anyja, sem a nővére, így az asszisztensnél állapodtak meg.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet