Reszketett és sírt a világsztár, miután legnagyobb bálványával duettezett
Közösen lépett fel a ikonikus Donna Summer számával Ariana Grande és Barbra Streisand Chicago-ban. A fiatal brit énekesnek ezzel gyermekkori álma vált valóra.

Független magazin — 2016 óta
Archívum
A Contextus legfrissebb cikkei.
Interjúnk az amszterdami kötődésű, de főleg angol humorával brillírozó Adam Fields-el, aki közel ezer előadással a háta mögött a nemzetközi közönség nagy kedvencének számít. Augusztus 12-én a Sziget Fesztivál vendégeként lép fel Budapesten.

A Sonnyfive néven ismert Szalay Sándor képét egy rajongói oldal tette közzé.

A Fluctuart minden eddigi múzeumnál különlegesebb. Nem elég, hogy Párizsban, a művészet fellegvárában található, még a vízen is úszik.

A mai napon sem maradnak a Szigetlakók világsztárok nélkül.

Az Ed Sheeran-koncert nagyon sok embert vonzott a Sziget Fesztivál első napjára.

„A sötétben a csápjaidat dörzsölöd / én pedig a sarokban imádkozom” – Deák Dániel verse.

A Coca-Cola német vezérigazgatójának muszáj volt kitalálnia egy megoldást a náci hatalom importszigora ellen, ebből lett korunk egyik legnépszerűbb itala.

Indítéka egyelőre ismeretlen.
