
Archívum
Legfrissebb
A Contextus legfrissebb cikkei.
Legfrissebb cikkek
-

-
Bödőcs Tibor: „A kurvák maradtak, ahogy a közéletben is” – Olvass bele a készülő regényébe
Ezúttal regénnyel debütál Bödőcs.

-
A színdarab, ami után vért akarsz majd adni
A Selejtesek című előadást a III. Nemzetközi Roma Hősök Színházi Fesztivál egyik nyitó darabjaként játszották az RS9-ben. A színmű az egész társadalmunkat érintő problémákat vizsgálta, és egyedülálló módon rögtön megoldást is kínált ezekre.

-
Meghalt Terry Black előadóművész
Az előadóművész néhány napja egy müncheni kórházban feküdt, amelyről azt írta Facebook-oldalán, jól sikerült a szívműtét.

-
Ellopták az 1,8 milliárdot érő aranyvécét két nappal a kiállítás előtt
Egyszerűen kitépték a falból.

-
Gór Nagy Mária bezárja színitanodáját, ahol Ábel Anita és Ullmann Mónika is tanult
Nem volt elég tehetséges diák.

-
Orbán Viktor kedvenc írója botlatókövet kapott
A német szobrász, Günter Demnig huszonöt éve helyez el Európa-szerte botlatóköveket a nácizmus áldozatainak emlékére.

-
Meghalt Gallai Péter
Egy tavaly márciusban adott interjúban arról beszélt, hogy „nem akar mások terhére lenni, és hetven év elegendő a földi életből.”


