Most már hivatalos: Magyarország nem indul a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon
Megvan az Eurovíziós Dalfesztivál 2020-as, 41 induló ország listája.

Független magazin — 2016 óta
Rovat
A rovat legfrissebb cikkei a Contextuson.
Megvan az Eurovíziós Dalfesztivál 2020-as, 41 induló ország listája.

De Niro közleményben köszönte meg a színészcéh elismerését, mint fogalmazott, megtiszteltetésnek tekinti, hogy egy olyan szervezet díját veheti át, amelynek 50 éve a tagja.

Az aukció 208,9 millió dolláros összbevétellel zárt.

A hely üzemeltetőit egyelőre nem tudták megmondani, mi lesz a Kazinczy utcában található területtel.

Marosi Zsófia, a Dobó Katalin Gimnázium tanára elmondta, túlzás, hogy tananyagról lenne szó, inkább csak a gondolkodásra késztetés.

Hiába hozott a médiavállalatot helyreigazításra kötelező jogerős ítéletet a bíróság, mert a TV2 nem tett eleget az ítéletben foglaltaknak, nem közölte azt.

A 83ves rendező azért perelte be az Amazont, és követelt tőle több mint 68 millió dolláros (19 milliárd forint) kártérítést, mert szerződésük ellenére a stúdió nem forgalmazta az A Rainy Day in New York című filmjét.

A rendezvény fókuszában a 85 éve született Nepp József áll.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodája majdnem 1000 kutatási publikáció alapján állapította meg, hogy a kulturális és kreatív tevékenység (pl. a tánc, az éneklés vagy a múzeumlátogatás) jótékony hatást gyakorolhat a testi és lelki egészségre.

A polgármester szerint, „az itt élőknek úgy kellett megküzdeni hol a gazdaság hideg racionalitásával, hol a politikai széljárás időnként fojtogató hátrányaival.”
