Az EP-választás után leszámolnak a kormánypártiak az RTL Klubbal?
Leszámol a konkurenciával a kormány?

Független magazin — 2016 óta
Rovat
A rovat legfrissebb cikkei a Contextuson.
Leszámol a konkurenciával a kormány?

A közösségi média-felhasználók ezrei üdvözölték boldogan a Gillette inkluzív kampányát.
Az MTI szerda este 10 óra körül azt írta, sikerült néhány embert kimenteni, ám többeket még keresnek nagy erőkkel.

Nagy-Britanniának elege lett a műanyagból, a fesztiváljain már idén betiltja az egyszer használatos plasztik tárgyakat.

Gaspar Noé Eksztázis című filmje fontos társadalmi kritikát fogalmaz meg, e mellett még eredeti is.


Érdemes gép előtt lenni már korábban, ugyanis biztosan újból nagy harc lesz a jegyekért.

2017 óta már 11 tonnányi szemetet gyűjtöttek így össze Koppenhága kikötőjében, most pedig kiterjesztik a programot Dublin, Bergen és Hamburg vizeire.

A politikus szerint inkább a szőke hercegre kellene várnia a jégkastélyban.

