Hiába tartoznak a legalacsonyabb társadalmi rétegekhez, a trumpisták identitását az a gondolat vezérli, hogy „ők legalább nem nők és nem feketék”. 

Kettős mérce a Kongresszus előtt kapituláló rendőrségnél

Betörtek a Kongresszus területére, átmásztak a falakon, az ablaküvegeket ököllel beverték, hogy a legbelső helyiségekbe is bejuthassanak. Január 6-án Washington DC-ben a rendbontók csapata túlnyomó többségben fehér férfiakból állt. Az egész világ megdöbbenve figyelte élőben az eseményeket: mint kés a vajban, olyan simán jutott be a tiltakozók tömege az amerikai törvényhozás épületébe, miközben a képviselők az elnökválasztás eredményét hitelesítették.

Donald Trump Tuntetes Amerikai Elnokvalasztas 2021
Tüntetők Bejutottak A Kongresszus Épületébe / Fotó: Saul Loeb / Afp

Ekkor sokaknak eszébe juthattak a tavaly nyári Black Lives Matter mozgalom tüntetései, amikor a többnyire békés tüntetők, nagyobb részt feketék és sok nő, ellen könnygázzal és bors spray-vel lépett fel a rendőrség, számos tiltakozót ártatlanul letartóztattak, Washingtonban felderítő repülőgépekkel figyelték meg a demonstrálókat, és Donald Trump a katonaság bevetésével is megfenyegetett

Kapcsolódó cikk

Sokan tették fel maguknak a kérdést, köztük Joe Biden és Michelle Obama, a korábbi First Lady is: a feldühödött fehér férfiak rendbontására miért reagált jóval kevesebb vehemenciával a rendőrség? A könnygáz és a Nemzeti Gárda bevetése már túl későn történt, miután a Trump által felhergelt tömeg már feldúlta a képviselők irodáit. 

Lisa Wade, a Tulane Egyetem szociológus és gendertudomány-professzora szerint a szerdán látottak tökéletesen tükrözik a fehér férfiak kiváltságait

A fehér férfiak azt szokták meg, hogy a társadalom nem kérdőjelezi meg, hanem elfogadja, ha nemtetszésüknek, haragjuknak hangot adnak. Emiatt pedig semmi rájuk nézve terhelő következmény, hátrány, ami kiváltságaik vagy státuszuk elvesztésével járna, nem éri őket

– magyarázta a jelenséget Wade.

Gondoljunk csak arra a képre, amely bejárta a világot: a baseballsapkás szakállas fickó beült Nancy Pelosi, a Képviselőház demokrata elnökének irodájában az íróasztal mögé, lazán mosolyogva, miközben egyik lábát feltette az asztal tetejére. Wade úgy véli, hogy a fehér férfiak mindezt megengedhetik maguknak, mert nem tartanak a következményektől.

Watch as the U.S. Capitol is breached by pro-Trump supporters

Pro-Trump supporters overtook U.S. Capitol officers and entered the building as lawmakers attempted to count the electoral college votes on Jan. 6. Protester...

„Ennek részben a rendőrség és a többi hivatalos személy az oka, akik sokkal elnézőbbek a fehér férfiakkal” – jelentette ki. 

Amikor az identitás marad az egyetlen társadalmi tőke

Az amerikai történelem során a fehér férfiaknak mindig azt ígérték, hogy a társadalom elitjébe juthatnak. Azért jöttek össze annyian 6-án, mert úgy érezték, Trump vereségével ez az ígéret elszállt. Éppen azok tüntettek a leghevesebben, akik a legtöbbet veszthetik: azok a munkásosztálybeli fehér férfiak, akik Trump miatt érezhették valakinek magukat.

Kapcsolódó cikk

„A társadalom legalsóbb rétegeihez tartozó férfiak azok, akik a leginkább ragaszkodnak státuszukhoz. Legyenek bár a férfiak között is a legnyomorultabbak, de legalább nem nők. Legyenek a fehérek között is a legnyomorultabbak, de legalább nem feketék” – adott magyarázatot Wade, miért érzik a Trump-adminisztráció bukását egyben identitásuk veszélyeztetésének szavazói.

„A mai értelemben vett férfiasság a kenyérkereső és védelmező szerepben gyökerezik. A sok munkanélküli vagy azok, akik nem találnak a végzettségüknek megfelelő munkát, úgy érezhetik, hogy nem képesek megfelelni családfenntartó szerepüknek, ezért a védelmező szerepükre koncentrálnak. Ennek megnyilvánulását láthattuk szerdán a Capitoliumnál” 

– árnyalta a képet Michael Kimmel, a Stony Brook Egyetem szociológia professzora.

Obama on masculinity: 'You don't need eight women around you twerking'

Barack Obama offered some advice on self-confidence to young men at an event hosted by his foundation in Oakland, California, on Tuesday. When asked by a mem...

Wade azonban leszögezte, hogy a nők sem kaphatnak felmentést – az első halálos áldozat egy fiatal nő volt –  mert ők is arrafelé haladnak, mint a férfiak. Valóban: Trumpra 2020-ban a fehér férfiak 61, a fehér nők 55%-a szavazott, írja a The Lily

Néhány videóról beazonosított tüntető számára azonban nem maradt következmény nélkül a capitoliumi kaland: a CNN szerint már most jónéhányuknak nem kell többé bemenniük a munkahelyükre, és megkezdődtek a letartóztatások is.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

covid koronavirus oltasellenes szulok magyar haziorvosok per birosag

Mi történik? Oltásellenes szülők tömege perel magyar háziorvosokat

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) elárulta, hogy az utóbbi pár évben Magyarországon is megjelentek olyan csoportok, amelyek – az érzelmekre hatva – a pánikkeltés és a bizalmatlanság irányába igyekeznek eltolni a védőoltásokról szóló híreket, kommunikációt.