Picit félve ültem be az Egy nap vetítésére, mert a film témája nem hozott lázba, és élethelyzetemnél fogva nem is érint. Bevallom, inkább nemzetközi sikere vitt be a moziba (no, meg az, hogy kritikát kell írnom róla), semmint a sztorija. Debütálása Cannes-ban volt, ahonnan a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját hozta el, és a luxemburgi CinEast filmfesztivál nagydíját is elnyerte. Ez pedig kíváncsivá tett. Noha revelációt nem jelentett, nem bántam meg, hogy megnéztem.
„Ön szült ma már?” – Ettől a filmtől nem biztos, hogy megjön a kedve hozzá
Bizonyára sokan vannak ebben az országban, akikről és akiknek Szilágyi Zsófia filmje szól. A nagycsaládos létet és egy anya mindennapi küzdelmeit állítja középpontjába. A felsőbb szintről óhajtott baby boom azonban nem ettől fog beindulni Magyarországon. Nyilván nem is ez a célja, mégis óhatatlanul eszünkbe juthat a szülés mint a kormány propagandájának egyik eleme. A film ugyanis egy anya szemszögéből meséli el egy teljesen átlagos nap történetét, amiben nincs túl sok köszönet.
Nem az a körömrágós és mélyen elgondolkodtató cselekmény. Azonban a többgyermekes, házas létben a nőkre háruló sok-sok feladat és szerepmegfelelés problematikájának fókuszba helyezésével fontos problémára világít rá.
Ezáltal pedig jogos igénnyel szembesít a politikai elvárás és a gyakorlat közötti gyomorba vágó diszkrepanciával. Még akkor is, ha eredetileg nincs benne közéleti szándék. Az „Ön szült ma már?” szlogennel egyébként az idei Pride-on találkoztam. A gyermeknemzést sürgető politikai retorikára adott szarkasztikus reakcióként felvonulók egy csoportja viselt ilyen feliratú pólót. És amennyire viccesnek találtam, annyira meg is döbbentett, hogy egy kormány szaporodásra buzdítja az állampolgárait, anélkül, hogy annak szociális, anyagi és erkölcsi feltételeit valóban megteremtené.
Megtaláltuk a legzseniálisabb fotót Orbán “Rád is szükség van” kampányára
Az elmúlt 17 évben a Városliget volt a helyszín, idén azonban a szervezőknek szedniük kellett sátorfájukat, és némi bizonytalanság után Zuglóban kötöttek ki, az Örs vezér terétől 300 méterre, a Metropolitan Egyetem mögötti füves sétányon lesz a tárlat. Azonban a nem díjazottak között több, szintén zseniális alkotás található.
És mindezt olyan közegben és szocializációban követeli meg, ahol még mindig az a „bevett”, hogy a gyermekneveléssel, pénzkereséssel, mindenféle ügyintézéssel és a család egyben tartásával kapcsolatos feladatok oroszlánrésze a nőkre hárul. Apa pedig „dolgozik”, ami nem ritkán valójában egy teljesen más természetű felnőtt elfoglaltságot (is) jelent.
Ez plusz megküzdési és frusztrációs terhet rak az egyébként is túlkövetelt nők vállára.
És még nyomasztóbb mindezt látni egy olyan társadalomban, ahol azt hirdetik, a nő feladata az anyaság. Szülni kell, nincs mese! Aki nem szül, az szinte már a nemzet ellensége. Sőt, most már deklarálva lett az is, hogy csak az a magyar, akinek az unokája is az.
Az Egy nap realista megközelítésmódján keresztül mindenki számára átélhetően megmutatja, mit jelent a valóságban feleségnek és sokgyermekes anyának lenni.
Leszámolás a szent család mítoszával
Aki nem tartozik a célcsoportba, mert nincs gyereke, az is át tudja érezni a főszereplőnő mindennapi küzdelmeit. A baráti, ismeretségi körben gyakorlatilag pontosan ezt látom én is. És ahogyan a valódi tapasztalatok sem festenek mindig rózsás képet a „megvalósult családmodellről”, a film is realistán mutatja be, mivel jár ma nagycsaládosnak lenni.
A nőknek sokszor nemhogy a barátaikra vagy a hobbijaikra, de még önmagukra sem jut idejük.
Az energia pedig pont arra nem futja, amire egy hosszú házasságban igencsak szükség lenne: a másikra való oda figyelésre, a kapcsolat ápolására, a hatékony kommunikációra, arra, hogy a tűz ne hunyjon ki menthetetlenül, és ne csak apu és anyu legyen, hanem férfi és nő, valamint gyerekjátékok mellett jusson idő a felnőtt szórakozásra is.
A feminizmus nem egy szörny, amely férfiakat akar bekebelezni
Miért övez ekkora utálat nők és férfiak részéről egyaránt egy egyszerű szót? Mi váltja ki a feministát lesajnáló jelzőként használó emberek haragját egy vitában egy nő védelméről? Jó, igen, címke: ám egy összefoglaló jelentést hordoz. A legtöbb ilyen vita noha online hangzik el,mert az embereknek kényelmetlen a véleményüket szemtől szembe vállalni.
A kamera a főhősnőt követi, a képek gyakran idegesen zökkennek arrébb, ide-oda bemozdulva. A szó valódi értelmében beszélhetünk hősnőről, hiszen egyedül az anya vállát nyomja a munka, a három gyermek ellátása és egy tíz év után kifulladt házasság megmentésének gondja. Együtt lüktetünk az asszony rezdüléseivel Domokos Balázs kamerája révén. Az operatőri munka érzékelteti azt a feszültséget, ami a szigorú napirend tartásából, az anyagi gondokból és egy „harmadik” felbukkanása miatti szorongásból fakad.
A multitasking még mindig a nők asztala
Az Egy nap pátosz nélküli tisztelgés a dolgozó és több gyermeket nevelő, de a gyakorlatban társkapcsolati szempontból is magukra hagyott nők előtt. Ez az az aspektus, ami miatt el tudom fogadni, hogy amit látok, miért nem dokumentumfilm.
A műfaj kérdése ugyanis rögtön felmerül a nézőben. Szilágyi Zsófia annyira realista módon nyúl a sztorihoz, hogy az már-már a dokuk világát idézi.
Játékfilmként valószínűleg univerzálisabb szinten és szélesebb rétegekhez eljutva lehet bemutatni a mindennapok hősnőit és azokat a problémákat, amelyekkel nap mint nap meg kell küzdeniük – sokszor teljesen egyedül.
Szamosi Zsófia pedig finom, minimális játékkal, hitelesen hozza a vasfegyelmet igénylő logisztika mentén, szigorúan a feladatokra koncentráló mater familiast. Három gyerek mellett létfontosságú, hogy egy nő kitartással és koncentrációval vértezze fel magát a mindennapos ütközetekre. Szamosi karaktere egy ki tudja, honnan jövő belső forrásból építkezve tartja a percekre beosztott napi rutint. Közben látjuk, hogy elfárad, és a házasságot veszélyeztető fejlemény lelkileg megviseli.
A gyerekek cukik és meggyőzően játsszák a főhősnő csemetéit. Olyan érzésem volt, mintha az életben is Szamosi Zsófia gyermekei lennének, olyan valóságosnak tűnt a köztük lévő kötelék ábrázolása.
Főleg a nagyobbik fiú (Barcza Ambrus) és a kislány (Varga-Blaskó Zorka) egy-egy grimasza és megjegyzése hoz kedélyes pillanatokat a feszített rohanástörténetbe. A kánontól eltérően szokatlanul jó fej, bár időnként idegesítően okoskodó anyós (Vándor Éva) és a férj (Füredi Leo) karaktere valamelyest háttérbe szorul. Játékukban nincs hiba, de számomra Szamosi alakítása marad emlékezetes. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a főhősnő szerepéhez viszonyítva csekély számú jelenetben láthatjuk őket.
A Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom videójában lebasznak mindenkit, akik nem szülnek
Meg kellett állnunk egy pillanatra! Hogyan lehet ilyen névvel létrehozni egy mozgalmat? Nem fér a fejünkbe! Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy az az elgondolása a mozgalomnak, hogy ha: … Akkor szülnöd kell gyereket! Magyarország legnagyobb problémája a népességfogyás.
Szilágyi Zsófia minimalista módon és letisztult egyszerűséggel vezeti végig a nézőt az Egy nap történésein. A forgatókönyvet is jegyző rendező és az író Mán-Várhegyi Réka közös scriptjében nem igen találhatunk hibát. Az egyszerű és lineáris történetvezetés nem bicsaklik meg. A magyar filmek mumusa, a döcögős dialógus sem jellemző rá összességében. Egy-egy párbeszéd azonban még mindig nem teljesen életszagú.
Kit érdekelnek a kínzó mindennapok?
Az Egy nap nem mond újat és nincs benne meglepő elem. Aki látott már hétköznapi, több gyermekes családot, az legfeljebb az ismerős szituációk felismerésekor derül egy-egy helyzetkomikumon.
Emiatt felmerül a kérdés, hogy nem kockázatos-e egy háromgyermekes anya egy napjáról nagyjátékfilmet készíteni. Lesz közönsége?
Ezen morfondíroztam. A nemzetközi siker valószínűleg majd becsábítja a nézőket a moziba – ahogy engem is. És mivel könnyen befogadható és szerethető a film, ami ráadásul milliókat érintő mindennapos élethelyzeteket tár fel, sokak érdeklődését felkeltheti.
EGY NAP (ONE DAY) – Trailer
Zsófia Szilágyi’s “Egy Nap” is part of this year’s Semaine de la Critique at the Cannes Film Festival.
Szilágyi Zsófia mozija nem vitairat és nem kíván állást sem foglalni a gyermekvállalás kérdésében. Sőt, felbukkan benne a gyermekben lelhető örömfaktor is. Mégis leginkább úgy tűnik, a nagy magyar valóság realista ábrázolása ez egy család körülbelül 24 órát felölő történetén keresztül elbeszélve. Bennem azonban az a pajzán gondolat is megfogalmazódott, hogy az Egy nap után valószínűleg lesznek, akik nem fognak védekezés nélkül összebújni.
