A Freeszfe Egyesület lemond a Damjanich utcai épületről, mert „politikai fronttá vált”
A Fidesznek nem tetszett, de kormánykritikus hírportál is felszólította az egyesületet, hogy adja át az épületet a Molnár Antal Zeneiskolának.

Független magazin — 2016 óta
Szerző
A Fidesznek nem tetszett, de kormánykritikus hírportál is felszólította az egyesületet, hogy adja át az épületet a Molnár Antal Zeneiskolának.

64 éves volt Nicki Minaj apja Halálra gázolták Nicki Minaj apját, írja az AP hírügynökség. Az amerikai rapper 64 éves apját, Robert Marajt New Yorkban ütötték el: a Long Island-i Mineola egyik útján sétált helyi idő szerint péntek délután, amikor elütötte egy autó, közölte a rendőrség. Egyelőre nem adott ki közleményt a rapper Az autó…

A kutatás azt vizsgálta, hogy a 170 kilométeres átmérőjű, ősi becsapódási krátert, a Chicxulub-krátert milyen aszteroida vagy üstökös okozhatta.

Öt éve hasonló sikert értek el, ám akkor, mondta a kutatócsoport vezetője, szerencse is közrejátszhatott, ellentétben mostaniéval szemben.

Az új részecskét a sötét anyagot magába foglaló dimenzióval való interakciói segítségével lehet majd felfedezni.

Valóban rosszabbak az új zenék, vagy egyszerűen az emlékeink teszik jobbá a régebbi dalokat?

Sia rendezői debütálását máris heves kritikák fogadták.

Ha valaki elveszíti, akkor a pótlása háromezer forintba kerül.

Az SXSW filmfesztiválon idén 75 alkotás kerül bemutatásra.
