Egy nő indok nélkül, egyesével törte össze az italokat 40,5 milliónyi értékben
„Még soha nem láttam olyat, mint ez itt most” – mondta az egyik szemtanú.

Szerző
„Még soha nem láttam olyat, mint ez itt most” – mondta az egyik szemtanú.

A magyar kiadás a nemzetközi megjelenéssel egy időben, 2021. március 2-án lát napvilágot.

A nagyot mondás buktatói.

Még egy indok, hogy bekakaózz ma.

A település vezetése megelégelte a gúnyos turistákat, és egyszerűen átnevezik a falut.

A Leopold Múzeumnál nagyon hálásak a házaspárnak.

Depp még december 7-ig fellebezhet a fellebviteli bíróságon.

Tudta, hogy fertőzött, de nem gondolta, hogy így eszkalálódik.

Már mindent elmondott véleménye szerint.

4 éve kezdte meg munkáját a Fejér Megyei Hírlapnál.
