Megfeleződött az X-Faktor mezőnye: Ők estek ki a 2. élő adásból
Nemrég ért véget az X-Faktor 2019-es idényének 2. élő adása, ezzel pedig a felére csökkent a mezőny, hiszen ketten is kiestek.

Független magazin — 2016 óta
Archívum
A Contextus legfrissebb cikkei.
Nemrég ért véget az X-Faktor 2019-es idényének 2. élő adása, ezzel pedig a felére csökkent a mezőny, hiszen ketten is kiestek.

„Történelmi képregény történelmi példánya” kelt el Ed Jaster igazgatóhelyettes szerint.

Az osztrák egyszemélyes banda, a Pressyes frontemberét faggattuk elvágyódásról, ódon masinákról és arról, hogyan szokott a busz után futni.

A képet talán maga a Vuk és a Tüskevár szerzője készíthette, a hátoldalára írt szöveg viszont biztosan az övé.

A dedikáció annyira ritka, hogy feltételezhetőena mostani alkalom lesz az utolsó, amikor egy aukción egyáltalán hozzá lehet jutni.

Kivonat: A BBC összeállította minden idők legnagyobb hatású angol nyelvű regényeinek 100-as listáját. Cikksorozatunk harmadik részében a tíz legjobb fantasy regényt mutatjuk be.

Az izraeli Mizrachi azt mondta, a Szigetnek köszönheti, hogy jobb emberré és sokkal jobb baráttá vált.


„Nem vallásosak számára egy ilyen közösséget megismerni olyan élményt nyújthat, mintha egy függöny mögé pillantanának be”, mondta Bolba Márta a ContextUsnak.

A zenekar utoljára 2016-2017-ben turnézott a világ körül, négy kontinensen 122 koncertet adtak.
