Betekintést nyerhetünk Andy Warhol és Jean-Michel Basquiat komplex barátságába intim, korábban soha-nem-látott fotók által
A Warhol on Basquiat kötet a két művész közötti komplex barátság és az 1980-as évek New Yorkjának lenyűgöző krónikája.

Független magazin — 2016 óta
Archívum
A Contextus legfrissebb cikkei.
A Warhol on Basquiat kötet a két művész közötti komplex barátság és az 1980-as évek New Yorkjának lenyűgöző krónikája.

Trump hiába ígérte, „mindent megtesz, ami hatalmában áll, hogy megvédje a közösséget”, elnöksége alatt olyan törvényeket fogadtak el, amik aláássák a melegjogokat.
Rengeteg ingyenes programmal, koncerttel, cirkuszi látványossággal várják az egész családot.

Azt javasolják a még élő interjúalanyoknak, hogy vonják vissza hozzájárulásukat a velük készített interjúk szabad felhasználására vonatkozóan.

A szenátus döntése nyomán nem lesz szükség azokra a futurisztikus tervpályázatokra sem, amelyek a Notre-Dame-ot modernebb „köntösbe” öltöztették volna.

Digitálisan újjították fel az első napfogyatkozás felvételét.

A „szívdobbanástörvénynek” is hívott érvénybe lépése ellen egyre nagyobb a felháborodás.

A Magvető-könyvek idén is magasra tették a mércét.

Beolvad a Veritas Történetkutató Intézetbe.

Bizarr látványosság egy amerikai vidámparkban: Diana hercegnő balesetének helyszínét rekonstruálták.
