A Jóbarátok készítője ma már másképp ábrázolná Chandler apját
Marta Kauffman, a sorozat egyik készítője szerint a mai korban nem biztos, hogy az egykori poénok megállnák a helyüket.

Független magazin — 2016 óta
Archívum
A Contextus legfrissebb cikkei.
Kim Kardashian egy jobb börtönreformot szeretne Amerikában, amit elszántsága és tettei is alátámasztanak.

A film stáblistáján olyan nevek jelennek meg, mint Timothee Chalamet, Elle Fanning, Selena Gomez és Jude Law.
Az magyar irodalom 2019-es érettségi tétel között az alternatív zene ikonikus alakja érettségi tétellé vált.



Larry Nassar több mint 20 éven át molesztálta az amerikai női csapat tagjait, mindezt úgy, hogy néha szüleik is látták.

Ryan Reynolds újra apai örömök elé néz, kedvese a Pokémon – Pikachu, a detektív című film premierjén fedte fel áldott állapotát.

Az Így neveld a sárkányodat opus harmadik része ahol kell, kalandos, ahol pedig a történet igényli, a saját keretein belül tud megható lenni. És ami a legfontosabb, egy percig sem érződik feleslegesnek vagy épp erőltetettnek.

A Surviving R. Kelly kétórás különkiadása az eredeti sorozat utóhatását vizsgálja.