Joe Nicchi, aki bevezette az antiinfluenszer fogalmát
Joe Nicchi egyike azoknak, akik kimondottan ellenzik az influenszereket, fotója napok alatt bejárta a sajtót.

Független magazin — 2016 óta
Archívum
A Contextus legfrissebb cikkei.
Joe Nicchi egyike azoknak, akik kimondottan ellenzik az influenszereket, fotója napok alatt bejárta a sajtót.

A Szörnyecskék-franchise feltámad, jön az animációs sorozat Gizmo kalandjaival

A magyar miniszterelnök szerint Ungvári Tamás „az egyetemes kultúra történetének nemzetközi szinten is elismert krónikásává”.

Úgy volt, hogy a Balaton Soundon sem áll meg a projekt, ám meggondolták magukat a szervezők.

A Nyílt Társadalom Alapítvány elnöke úgy véli, „a miniszterelnök a művészet segítségével kívánja megerősíteni a monolit nemzeti mítoszokat”.

Elhivatott pécsi volt, aki múzeumigazgatóként és Zsolnay-kutatóként is sokat tett a város kultúrájának gazdagodásáért.


Pár nappal a lemezmegjelenés előtt, augusztus 12-én pedig a Sziget Fesztiválon csíphetjük el a zenekart.

Az Elfogy az idő mindannyiunkat érintő, fontos problémákat tár fel.
