Ilyen ifjú zenei tehetségeket támogat a SZIN
A szegény sorban élő tehetséges fiatalok zenei képzését igyekszik segíteni.

Archívum
A Contextus legfrissebb cikkei.
A szegény sorban élő tehetséges fiatalok zenei képzését igyekszik segíteni.

Miközben a Művészetek Palotája felé zötykölődtem, több kérdés is járt a fejemben az Ivan and the Parazol új projektje kapcsán, ami a legendássá vált Syrius leghíresebb lemezét, a The Devil’s Masquerade-t (Az ördög álarcosbálja) kívánta feldolgozni.

A képregények irodalma ennek megfelelően ugyanúgy virágzik, Stan Lee pedig korunk Midász királya: amihez hozzáér, épp nem arany, hanem világ- és kasszasiker lesz.

A Wellhello Diazja mesélt a Plázshoz és a Balatonhoz kötődő élményeiről.

Az íróval Szegő János, az új kiadás szerkesztője beszélgetett. Az első kiadás az Alexandra adta ki 2010-ben, a második pedig a Magvető Kiadónál jelent meg idén novemberben. Az első kérdés a két…

A 10. Fishing on Orfű 2017 június 20-24. között kerül megrendezésre, a jubileumi fesztiál tehát 5 naposra duzzad, egy különleges keddi nappal kiegészülve. Ezen a napon – csakúgy, mint a legelső Fishing nyitónapján – az akusztikus produkcióké lesz a főszerep. Fellép a Csík zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, a Budapest Bár, a nap fénypontja pedig a pont aznap(!) 50 éves Lovasi András csendesülős koncertje lesz.

A hollandiai Gröningenben, a Eurosonic fesztivál nyitó gáláján minden évben kiosztják a legjobb fesztiváloknak és szakembereknek járó elismeréseket. A januári esemény előtt már minden érintett izgatottan várja, hogy végül kik érdemlik ki…

A GQ újságírója nemrég Budapestre utazott, hogy interjút adjon neki Ryan Gosling. Ám ehhez egy fotósorozat is készült, mégpedig természetesen budapesti helyszíneken.

„Misztikus és meghitt” Mozart Requiem előadásával került fel Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar arra a 30-as toplistára, amelyet a The Daily Telegraph kritikusai állítottak össze a 2016-os év legemlékezetesebb művészi produkcióiról.…

Az ArtBasel a világ egyik legjelentősebb képzőművészeti kiállítása, mely évről évre Miamiban is megrendezésre kerül. 29 ország 296 galériája képviseltette magát az idei eseményen december 1-4-ig.
