2026. augusztus 16., vasárnap

Archívum

Legfrissebb

A Contextus legfrissebb cikkei.

Legfrissebb cikkek

25117 találat
  • Új Biffy Clyro-dal, a Medicine!

    A Biffy Clyro hamarosan érkező Ellipsis című korongjáról korábban a Wolves Of Winter, illetve az Animal Style már bemutatásra került, ezúttal pedig Medicine címmel egy akusztikus dalt ismerhetünk meg. A szerzemény néhány embernek ismerős lehet, hiszen a srácok korábban a BBC Radio 1 stúdiójában már előadták azt.

    Új Biffy Clyro-dal, a Medicine!
  • Finn design az erdőből

    Jyväskylä egy – első ránézésre kimondhatatlannak tűnő névvel büszkélkedő – kisváros Finnország közepén, melynek – apró mérete ellenére – majd minden utcasarkán akad egy kis galéria vagy múzeum. A városkát Alvar Aalto, a leghíresebb skandináv építész kedvenceként tartják számon, nem ok nélkül.

    Finn design az erdőből
  • Így ringatott az A38-on az Allah-Las

    2016 június 29-én végre valahára kicsi országunkba is ellátogatott a 2008-ban alakult, Los Angeles-i székhelyű  szörfrock együttes, az Allah-Las. Európai turnéjuk harmadik állomásaként nem is találhattak volna stílusukhoz jobban illő klubbot, mint az A38 hajót, ahol érthető okok miatt (óriási érdeklődés), viszont legnagyobb bánatomra a főkoncertteremben  lett megtartva az esti koncert, és nem a kevesebb helyet adó, de hangulatosabb „szabadtéri” színpadon.

    Így ringatott az A38-on az Allah-Las
  • Lesz valami a levegőben a PLÁZSon

    Egyedi dalsorral készül a Halott Pénz Siófok legmenőbb strandjára. A zenekar nemrég jelentette meg Ülni. Örülni. Megőrülni. című lemezét, amivel szinte megállás nélkül koncerteznek az ország minden szegletében. Július 2-án a Balaton-partra érkeznek, hogy a PLÁZS  vízparti színpadán kiáltsák azt, hogy Hello lányok.

  • POP – OS

    Holnap nyílik kiállítás a Latarkában, mely a pop-art irányzat újraértelmezését teszi boncasztalra. Ha hozzánk hasonlóan te is kíváncsi vagy a vizuális orgiára, akkor ott a helyed!

    POP – OS
  • A '60-as évek pszichedéliájába repülsz vissza

    Szörfrock, pszichedélia, beat-korszak. A kaliforniai Allah-Las pontosan ezt a világot idézi meg ma este, a koncertek fellegvárában, az A38 hajón. A zseniálisan slágerérzékeny négyes varázslatos retródalai egy este erejéig fénysebességgel repítenek vissza a hatvanas évek aranyidejébe.

    A ’60-as évek pszichedéliájába repülsz vissza
  • "Nyilván mindenki azt szereti, ha minél vastagabb"

    Talán félrevezető a cikk címe, de természetesen a folyóiratok lapszámainak terjedelmére is vonatkozhat ez a megállapítás. A friss Műút-lapszám pedig vastagra sikeredett, hiszen külön rovatot szenteltek Garaczi Lászlónak 60. születésnapjának tiszletetére. Az esten az említett Garaczi László, Nagy Noémi Ildikó, Szolcsányi Ákos, Szurdi Panni és Vida Kamilla foglalt helyet Kabai Lóránt társaságában.

    „Nyilván mindenki azt szereti, ha minél vastagabb”
  • Idén is kezdetét veszi a HÍR, immáron 5. alkalommal

    A Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör és a Magyar Írószövetség oktató táborát már ötödik alkalommal rendezik meg Hajdúböszörményben június 28. és július 2. között. Holnap, azaz 28-án kezdetét veszi a HÍR.  A résztvevőket Áfra János és Vörös István költők, valamint Csobánka Zsuzsa és Bíró Gergely prózaírók tanítják.

  • Átadták a Petőfi Rádió szakmai díjait

    Június 28-án első alkalommal adják át a soproni Telekom VOLT Fesztivál nyitónapján a Petőfi Zenei Díjakat, várhatóan 15000 néző jelenlétében. A nagyszabású gála előzeteseként a Petőfi Rádió vezetői pénteken délelőtt szakmai díjakat adtak át Budapesten az Akvárium Klubban.