2026. augusztus 16., vasárnap

Archívum

Legfrissebb

A Contextus legfrissebb cikkei.

Legfrissebb cikkek

25117 találat
  • „A boldogság számomra az élet esszenciája”

    A Balaton Sound zárónapjára Karányi vendége volt John Withfield, akivel élőben is bemutatták a fesztivál ideje alatt debütált Together című dalt. A hamarosan megjelenő EP-ről, a különleges koncertről és arról, miként éli meg a boldogságot, Karányi Dániel a JANA stégen beszélt.

  • Otthonra talált a szöveg”

    Úgy 50 ember nyár közepén a világ legbarátságosabb Kalickájában. A kinti 30 fok bent legalább 40-nek érződik. Mégis tele a hely, a közönség kíváncsi. Július 12-én este a Kalicka Bisztróban mutatták be a Csillagszálló legújabb számát, melynek borítóján a Balaton alakú hekk hirdeti, hogy a lap tematikáját ezúttal a víz adja.

    „Otthonra talált a szöveg”
  • “Csak nyakamban volt egy zsák szerencse. “

    Megjárta az Éjjel-nappal Budapestet, az X-Faktort, a DALT!-t, most az Egy Másik Zenekar énekesnője, ráadásul mindössze húsz éves és még egyetemista. Ha valaki ennyiből nem jött volna rá, kire gondoltunk, eláruljuk: Péterffy Lilire. A fiatal énekesnővel beszélgettünk többek között az említett műsorokban és a közösségi médiában való szerepléseiről, a zenekar életéről, valamint arról, hogy mit csináljunk, ha valami nem jól sül el az életben.

    “Csak nyakamban volt egy zsák szerencse. “
  • Sózott tőkehal és vikingek

    A Lofoten-szigetek minden bizonnyal Norvégia leglenyűgözőbb tájai közé tartoznak. Az érintetlen fjordok itt nincsenek házakkal szegélyezve, így az ide látogatónak valóban olyan érzése van, mintha egy vadregényes mesébe csöppent volna, ahol még a madár se jár.

    Sózott tőkehal és vikingek
  • Idén nyáron Víz költözik a Csillagszállóba

    Nincs ötleted, hogy mi legyen a ma esti programod? Mondjuk, menj el 19 órára a Kalicka Bisztróba, ahol ma jelenik meg Csillagszálló kulturális utcalap nyári száma! Vers, próza és egy kis dráma. Mindez a Víz témakörében.  

    Idén nyáron Víz költözik a Csillagszállóba
  • Fából vaskarika

    Létezik egy hely, amely politikai, nyelvi és országhatárokat átívelő kultikus közösséget alkot évről évre. Itt nem számít, hogy honnét jöttél és merre tartasz. Nem számít, hogy mivel foglalkozol. Itt csak egy dolog számít, hogy add át magad a kulturális szórakozásnak és érezd jól magad mezítlábasan: Ördögkatlan.

    „Fából vaskarika”
  • PIM Nyári Fesztivál – Irodalom másképp

    A Petőfi Irodalmi Múzeum 2016-ban tizennegyedik alkalommal rendezi meg a PIM Nyári Fesztivált. A fesztivál célja, hogy könnyed szórakoztatást nyújtson, akár a laikus, akár az irodalomrajongó közönségnek egyaránt, ezért az irodalom ezen a nyári rendezvénysorozaton tágabb értelmezést kapott. Lesz koncert, színház, kabaré: vidám, de egyben tartalmas programok kavalkádja, s záróakkordként nem más, mint a Bob és Bobék Orchestra Petőfi verskoncertje.

  • Alien, avagy az Idegenek közöttünk „járnak”

    Némi fenntartással, de óriási kíváncsisággal érkeztem meg a NextArt Galériába Szöllősi Géza KITIN, „Handmade Hollywood” kiállításának megnyitójára. A fenntartás azonban hamar csodálattá változott. Kicsit olyan érzésem támadt, mintha egy extrém filmes kulisszajáráson lennék, ahol egy science fiction film szereplőit látom. Aprólékosan kidolgozott figurák, élőszövet és élettelen nagyszerű ötvözete jelent itt meg. Leginkább a a Ragadozó című Schwarzenegger-filmet idézi.

    Alien, avagy az Idegenek közöttünk „járnak”
  • A Balatonon nyáron nincs megállás

    Ha nyár, akkor Balaton, és ha Balaton, akkor fesztivál! Így megy ez Zamárdiban is, ahol augusztusban Közép-Európa egyik kedvenc techno, tech-house, minimal, house zene legmeghatározóbb előadóival bulizhatunk B.my.lake-en. A szervezők egyedülálló hang-, fény- és látványelemekkel kísért felejthetetlen bulikat ígérnek az underground elektronikus zene szerelmeseinek. Bár a B.my.lake az egyik legfiatalabb a hazai fesztiválmezőnyben, a csupán 4 éve startolt esemény már több nemzetközi ranglistán szerepelt szép eredménnyel, és 2013-as indulásakor egyből Európa Legjobb Új fesztiválja Díjat nyert. Ilyen referenciával nem kérdés, hogy remek buli vár ránk.

    A Balatonon nyáron nincs megállás