Enyhítések Olaszországban: újranyitottak a múzeumok, egyelőre turisták nélkül
A 2020 novemberében koronavírus miatt bezárt kiállítótereket most ismét megnyitották a helyi látogatók előtt.

Független magazin — 2016 óta
Címke
A 2020 novemberében koronavírus miatt bezárt kiállítótereket most ismét megnyitották a helyi látogatók előtt.

Legalábbis egy indiai és egy kínai kutatás szerint.

Leginkább a legfejlettebb országokban érhető tetten az oltási hajlandóság.

A kisgyerekek számára a Zoomon történő megbeszélések nem egyenértékűek a személyes találkozással.

Ha valaki elveszíti, akkor a pótlása háromezer forintba kerül.

A volt Playmate elmondta, örül a kormány politikájának vakcina- és koronavírus-ügyben.

Szél Bernadett szerint a levél bizonyítja, hogy „Müller Cecíliánál a hosszabbítás nemcsak, hogy automatikusan, a veszélyeztetés mérlegelése nélkül történik, de valójában annak tudatában, hogy a hosszabbítás törvényes indokai nem állnak fenn”.

Hadházy szerint leleplezte Müller a kormány működését.

Tizennégyen produkáltak pozitív koronavírus-tesztet.

Azt is leszögezték, hogy „aki nem fogadja el a számára biztosított időpontban elérhető vakcinát, az országba érkező vakcinaszállítmányok függvényében később újra kap majd értesítést.”
