
Címke
koronavírus
Legfrissebb cikkek
-

-
Egy kutatás szerint azok, akik nem viselnek maszkot, szociopata vonásokkal rendelkezhetnek
A helyes maszkviseléssel kifejezzük, hogy felelősséget vállalunk mások egészségéért is.

-
Az LG high-tech parazitaölő okosmaszkot gyártott, amit össze lehet kapcsolni a telefonunkkal
Bár az LG szakemberei szerint további vizsgálatokra van szükség, hogy megállapítsák, hatékonyan védekezik a koronavírus ellen is, az okosmaszk bejelentését nem véletlenül időzíthették a járvány második hullámának kezdetére.

-
A Portrait of Britain 2020-as díjazottjai mondják el, milyen eddig a 2020-as év
A művészek nemcsak az idei év nehézségeire, de annak sokszínűségére is rávilágítottak.

-

-
Hiába nyitott ki a koronavírus-járvány alatt a Louvre, visszaesett a bevétel
Júliusban a tavalyi évhez képest 75, augusztusban pedig 60 százalékkal csökkent a látogatók száma.

-
A koronavírus-járvány miatt egyre jobban felhalmozódik az egészségügyi hulladék
Egyesek szerin az egészségügyi ellátás és a környezettudatos döntések nem mindig férnek össze.

-
Koronavírus: Szakértők először erősítették meg az újrafertőződés lehetőségét
Egyes betegeknek esetleg nemcsak a fertőzésen, de az oltásokon is újból át kell esniük.

-
Trump tesztelés nélkül engedélyeztetné a koronavírus-ellenszert
Az Egyesült Királyságban jelenleg is folyamatban vannak a második és a harmadik fázisban végzett kísérletek, amelyek rendkívül fontos szakaszai a biztonságos és hatékony oltás kidolgozásának.

