Szardínia minden korlátozást eltörölt a szigetre történő belépéshez
A turizmus szektor nyomást gyakorolt a politikusokra a korlátozások eltörléséért.

Rovat
A rovat legfrissebb cikkei a Contextuson.
A turizmus szektor nyomást gyakorolt a politikusokra a korlátozások eltörléséért.

A Bizottság többek közt év végéig kinevezne egy uniós fő járványügyi szakértőt.

A hazai filmgyártás versenyképességének megőrzése érdekében kulcsfontosságú a filmes szakemberek utánpótlásának biztosítása.

Két néző tud részt venni.

Ez a kétharmad nem tetszett a magyar kormánynak.

A kislemezen helyet kapott a korábban megjelent Zöldeskék című dal, illetve egy vadonatúj szerzemény, az Altató is.

A Műcsarnok új kiállításán filmesek fényképeit csodálhatjuk meg.

A korábbi MTI-vezér szerint „a koronavírussal összefüggő ügyekben, a veszélyhelyzet idejére üdvös lenne elrendelni a cenzúrát.”

Minél botrányosabb egy reklám, annál inkább felfigyel rá a nagyközönség a nagy tömegeket elérő csatornákon.
