Meghalt Tarbay Ede
Ő volt Dargay Attila és Imre István mellett az 1981-ben bemutatott Vuk című rajzfilm egyik forgatókönyvírója is.

Független magazin — 2016 óta
Rovat
A rovat legfrissebb cikkei a Contextuson.
Ő volt Dargay Attila és Imre István mellett az 1981-ben bemutatott Vuk című rajzfilm egyik forgatókönyvírója is.

A Z generácó körében egyre népszerűbb a TikTok alkalmazás

A Joker főszereplője és rendezője elmondták, milyen feltétellel kezdenének el dolgozni a második részen.

Jack Nicholson ikonikus baltás jelenetét idézte fel Halloweenkor David Harbour

Bödőcs Tibor első könyve, az Addig se iszik hatalmas sikere után a rajongók a „kapudrog” után joggal várták az igazi flash-t. Magyar ugar-tripje, a Meg se kínáltak az eltékozolt lehetőségeinkről, megalkuvásainkról, kishitűségünkről mutat fájdalmasan őszinte és aktuális tükörképet.

Az MTVA visszatekintésének segítségével alább azok is megismerhetik a fal történetét, akik már egy új világba születtek.

Leonardo Dicaprio is részt vett a LACMA’s Art + Film Gálán

A Stranger Things sorozattal kapcsolatban pedig az első rész címén kívül és egy teaseren kívül egyelőre semmit nem lehet tudni. De ami késik, nem múlik.

A Ford szerződtette a Rock ‘n Rolla színészét, Idris Elbát reklámarcnak.

Igen megosztó plakátkampányba kezdett az egyre népszerűbb Brewdog sörgyártó cég, írja a Kreatív. A Brewdog a Pale Ale egyik sörfajtája, az IPA miatt egyre népszerűbb a piacon. A kocsmákat is üzemeltető cég új plakátkampánya igencsak kiverte a biztosítékot a lakosságnál. Több panasz is befutott már a márka alkoholmentes sörének hirdetései miatt. Eddig 14 lakossági bejelentés…
