Egészségtelen élelmiszerek, amiket nap mint nap eszel
Sok éven át hangoztatták, hogy a vaj az ember egyik legfőbb ellensége. Ekkor tört előre a margarin, amiről azonban kiderült, hogy még ártalmasabb az egészségre.

Független magazin — 2016 óta
Archívum
A Contextus legfrissebb cikkei.
Sok éven át hangoztatták, hogy a vaj az ember egyik legfőbb ellensége. Ekkor tört előre a margarin, amiről azonban kiderült, hogy még ártalmasabb az egészségre.

A köröm alakja, felülete, színe a természetes körömnek gyakorlatilag ablak szervezetünk egészségi állapotára. A rajta észlelhető változásokra éppen ezért érdemes odafigyelni, hiszen nem csak tápanyaghiányt jelezhetnek, de akár olyan komoly betegség tüneteit is mutathatják, mint a rák.

Két szervezetnek is segített, de így is kritika érte.

15 km/órás sebességgel menekült a rendőrök elől.

Mintha egy teljesen más ember lenne.

Egy tudományos folyóiratban publikált tanulmány azt állítja, a koronavírus eredete, azaz az első ismert fertőzött egy halakat áruló nő volt.

A tettes, egy kaposvári férfi a gyanú szerint nem először emelt kezet csecsemőre.

A cég jövő tavaszra várja a koronavírus elleni gyógyszer kutatási eredményeit. A molnupiravir a felére csökkenti a halálozást a fertőzötteknél.

Tóth Gabi is erre kéri a rajongókat.

Még egy ministúdiót is építettek.
