Orbán Viktor jelenlétében adták át a megújult Csiky Gergely színházat
A polgármester szerint, „az itt élőknek úgy kellett megküzdeni hol a gazdaság hideg racionalitásával, hol a politikai széljárás időnként fojtogató hátrányaival.”

Független magazin — 2016 óta
Archívum
A Contextus legfrissebb cikkei.
A polgármester szerint, „az itt élőknek úgy kellett megküzdeni hol a gazdaság hideg racionalitásával, hol a politikai széljárás időnként fojtogató hátrányaival.”

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodája majdnem 1000 kutatási publikáció alapján állapította meg, hogy a kulturális és kreatív tevékenység (pl. a tánc, az éneklés vagy a múzeumlátogatás) jótékony hatást gyakorolhat a testi és lelki egészségre.

A rendezvény fókuszában a 85 éve született Nepp József áll.

A 83ves rendező azért perelte be az Amazont, és követelt tőle több mint 68 millió dolláros (19 milliárd forint) kártérítést, mert szerződésük ellenére a stúdió nem forgalmazta az A Rainy Day in New York című filmjét.

A zene univerzális nyelv, amit a világon mindenhol értenek. Pontokba szedtük, miért jobbak a klubkoncertek a fesztiválkoncerteknél.

Werner Krisztina is aláírt nemrégiben egy petíciót a szex-, kábítószer- és korrupcióbotrányba keveredett Borkai Zsolt, a végül távozni kényszerülő újraválasztott volt fideszes győri polgármester ellen, a petícióban Borkai Zsolt távozását követelve.

Ai Weiwei: Yours Truly címmel készült dokumentumfilm a kínai kortárs művészet legismertebb alakjáról

A BBC összeállította minden idők legnagyobb hatású angol nyelvű regényeinek 100-as listáját. Cikksorozatunk első részében az identitáskeresés legjobb tíz történetét mutatjuk be.

Ping Hatta csodálatos festményei karakterek segítségével történeteket mesélnek

Sztriptíz Demi Moore-ral moore? A Wall Street pillangói Jennifer Lopezzel? Showgirls Elizabeth Berkley-vel?Vajon melyek a legjobb sztriptízes filmek? Toplistánkban erre kerestük a választ.
